Szerda délután tette nyilvánossá az Európai Bizottság a jogállamisági jelentéseit, amelyekkel első alkalommal készítettek elemzést az összes tagállam demokráciájának minőségéről.

Jogállamiság-jelentés: hatalmas sallerokat kapott a szégyenpadra ültetett Orbán-rezsim

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke (b) és Didier Reynders, a bizottság igazságügyért felelős tagja sajtótájékoztatót tart, ahol bemutatták a testület első jogállamisági jelentését Brüsszelben 2020. szeptember 30-án.

A jogállamisági jelentés mellé az Európai Bizottság szankciós eszközt is szeretne. Ez lenne az EU-s pénzek kifizetésének leállítása: vagyis ha a Bizottság súlyos problémákat talál, és azt a tagállam nem javítja ki, akkor 2021-től vissza lehetne tartani a támogatásokat – írja a 444.hu.

Mivel ezeket a támogatási pénzeket a keleti tagállamok – például Magyarország – veszi fel nagy mennyiségben, már innen is látszódott, hogy az egész rendszert az egykori szovjet blokk országaira találták ki.

A Bizottság által kiadott 30 oldalas összefoglaló, ami a 27 országban tapasztaltakat összegzi,

túlnyomó többségben negatív példákat hoz Magyarországról,

pedig a tanulmány rendre kitér a pozitív esetekre is.

* Az összefoglaló szerint komoly aggodalomra ad okot Magyarországon, hogy a bíróságok irányításában illetékes szakmai testület döntéseit rendre felülírja egy politika által kinevezett másik testület – ezzel az OBT (a szakmai testület) és az OBH (a politika által küldött felügyelő) közti háborúra utalnak.

* Szintén a rossz példák között sorolja a jelentés általános része, hogy a magyar alkotmánybírók hivataluk lejártakor a Kúriára mehetnek bírónak. Ezzel az a baj, hogy így politikai kinevezettek ítélkezési gyakorlat nélkül kerülhetnek az igazságszolgáltatási rendszer élére.

* Az összefoglaló szerint Magyarországon előfordul, hogy a legfelsőbb köröket érintő korrupciós nyomozások nagyon visszafogottak, és nem történnek meg fontos lépések, még akkor sem, ha igen komoly gyanú merül fel.

* Három ország esetén veti fel a jelentés, hogy a médiahatóság politikai döntéseket hozhat a kormány érdekében: Magyarország, Lengyelország és Málta a rossz példák.

* Amikor az állami hirdetések átláthatatlanságának problémája kerül elő, akkor is Magyarország az egyik rossz példa, és itt külön megjegyzik, hogy igen jelentős összeggel támogatja a kormányzat a hozzá lojális sajtótermékeket reklámokkal.

* A sajtó sokszínűségét korlátozta Magyarország, amikor 470 kormánybarát kiadványt egyesítettek egyetlen alapítványban (KESMA), és a versenyhivatalnak nem engedte meg a kormányzat, hogy kivizsgálja ennek a piactorzító hatását. A jelentés szerint általában is aggasztó, hogy egyre több független kiadványt vesznek át kormánypárti tulajdonosok Magyarországon.

* A kormánykritikus újságírókat ért támadások, lejáratások a bolgár, a horvát, a szlovén és a spanyol országjelentéseken kívül a magyarban is a komoly problémák között szerepel.

* A civil szervezeteket ért zaklatások között a jelentés kiemeli a külföldi támogatásokról szóló bejelentési kötelezettséget Magyarország esetén, emlékeztetve mindenkit, hogy a magyar törvényről az EU bírósága idén júniusban kimondta, hogy sérti az uniós szerződéseket.

Az általános jelentés egyetlen esetben hoz pozitív példát Magyarországról:

a bíróságok digitalizációjának gyors haladását, például hogy az ítéletek már elektronikusan is hozzáférhetők.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Jáááááááájjj, mekkora sivalkodás lesz itt hamarosan. Jön a megtámadták hazánkat című bohózat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Megérdemli a magyar kormány a kritikát.. pávatáncos erre mit lépsz?
TollerBela
A jogrend vizsgálata közben odág el sem jutottak, hogy a jogállamiság szégyeneként midenféle kormányutasítás, miniszteri rendelkezés mond ellent érvényes törvényeknek, odáig, hogy elveszik mindenféle önkormányzat önállóságát és cselekvési terét ? Hogy nincs építési hatóság, műemlékvédelem és környezetvédelem, tájvédelem ? Miféle felületes vizsgálódás volt ez ?
Rockxy
ojje!
az eggyik rezsim sallerolja a másik rezsimet és kibirják röhögés nélkül.
Nessy
@Gazella: Kettőt jobbra, egyet balra :-))
Aki Én
Jáááááááájjj, mekkora sivalkodás lesz itt hamarosan. Jön a megtámadták hazánkat című bohózat.
Eladott Ország
Ott tartunk tehát, hogy a fidesz kénytelen védeni a demokráciát az Európai Unióban, az Európai Unió ellen. A demokrácia, pláne a jogállamiság – ha jól figyeltem eddig a kormány ténykedését és megnyilvánulásait – így fest: amit Orbán Viktor akar, azt akarja a magyar kormány. Amit a kormány akar, azt akarja a parlament. Tehát Orbán Viktor remek ötleteit megtárgyalja a tisztán fideszes kormány – többnyire a közpénzből fenntartott szellemi műhelyek megszakértik és teljes egyetértésükről biztosítanak mindenkit, a közpénzből fenntartott civil szervezetek nem különben nagyon lelkesek -, a fideszes többségű parlament elé terjesztik és az meg is szavazza. Hiába tiltakozik az ellenzék, különféle szakemberek és valóban civil szakmai szervezetek vagy akár a társadalomnak egy jókora része -, tehát megszavazzák, bevezetik. A fideszes köztársasági elnök természetesen aláírja, a fideszes Alkotmánybíróság jóváhagyja és nincs tovább. Akár órák, de legkésőbb napok alatt teljesül Orbán Viktor akarata. De egyébként is hasít a jogállamiság, hiszen a fideszes közszolgálati média is ezt hirdeti, a fideszes médiafelügyeleti szervek soha nem találnak semmi csúnyaságot, ahogy a fideszes legfőbb ügyész és a fideszes Állami Számvevőszék sem. A fideszes portálok megírják, a fideszes képviselők helyeslik a közösségi oldalaikon. Esetleg – ha valami nem sikálható el nyom nélkül – néhány évre vagy évtizedre titkosítanak néhány ügyet és készen van. Az állam én vagyok:
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/107126500_3426865370665968_4248294405431203107_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=mTvocoTcMyEAX9slIw6&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1c7656400a05e79f81d3ecb786fa9a11&oe=5F78994D
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/56842751_314559405898127_4743578395298758656_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=o7Sa6c-5oqIAX_clETh&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=38a07b6a3a010ad41c5bcd68e019fbf5&oe=5F92F921
rokker33
Na te seggfej disznó mit fogsz lépni,ha elzárják a bűvös pénzcsapot! Magyarország maximum 2021 Dec 31 ig fog működni utána mint egy kártyavár összedől és mehetünk a levesbe!!Lehet még sokat is írtam!! Hamarosan jön a Brüsszel megtámadta Magyarországot cikkek a hazug Soros tönkreteszi az országot meg bosszút áll rajtunk Merkel Soros és Brüsszel a migránsok miatt stb stb,de hogy javítsanak a hibákon azt nem hiszem!! Inkább bukik az egész csürhe MO gal együtt!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Aki Én
@Shikari: Ne értékeld túl magad Propeller lábtörlője, te hülye vagy ehhez.
Csizmás Kond
...szerintem sem kéne egyetlen forintot vagy ejrót adni egyetlen magyar állampolgárnak sem a zuniós erőforrásokból...meglátnánk hányan dobnák fel a talpukat...és kik.
Peller Anikó
@Aki Én: "@Sikari: Ne értékeld túl magad Propeller lábtörlője, te hülye vagy ehhez."

A seghüje is elipszilonos?
dr. prédikátor
@Shikari: takarodj a retkes kurva anyádba te nyo9morult faszszopó tető!!! te mocsok román köpőcsésze, semmi heojed Magyarországon!!!te szarkupac ingyenélő román bozgor!!!
Peller Anikó
@dr. prédikátor: "@Sikari: takarodj a retkes kurva anyádba te nyomorult faszszopó tetű!!! te mocsok román köpőcsésze, semmi helyed Magyarországon!!! te szarkupac ingyenélő román bozgor minoritas!!!"

Tényleg román lenne? Eddig is gondoltuk de hogy most így mondod..
tudode
Mit fogalmazhat meg az EU arról, akit a nagybetűs nép delegált nyolc éve közjogilag érvénytelen fecnivel!
.
Olyan ország, amely jogilag nem létezik, ezenkívül
.
Őfőméltósága jogilag nem is miniszterelnök!
,
Amelyből az következik, hogy nem állt meg hazájánál, az EU-t is megosztotta a Néppárton keresztül:
.
------ Tusk szerint néhány politikus olyan, mint a vírus! Donald Tusk: Orbántól félti az EU-t
hu.euronews.com/2020/04/01/donald-tusk-orbantol-felti-az-eu-t
.
--- Tusk beismerte: Nincs meg a többség a Fidesz kizárásához, de a maradásához sem
.
hu.euronews.com/2020/09/29/tusk-elismerte-nincs-meg-a-tobbseg-a-fidesz-kizarasahoz-de-a-maradasahoz-sem?utm_source=newsletter&utm_medium=hu&utm_content=tusk-elismerte-nincs-meg-a-tobbseg-a-fidesz-kizarasahoz-de-a-maradasahoz-sem&_ope=eyJndWlkIjoiOTA1MjMzMTg0OWRlMzE1YWIyNzAyMmUwMDljMmI5ZDkifQ%3D%3D
.
Ehhez képest a jogállamiságról szóló jelentést is csak sztaniol papírba csomagolva teheti közzé!
.
Azt, hogy a be nem álló etetője beillik egy hatlövetűnek, amerre jár, kel fű, fa virág nem terem!
justhpeter
Nemsokára plakáton lesz von de Leyen, Jurova és a többi brüsszeli bürokrata.
Nyírfa
Csak összerakták, és beindítják a gépezetet. Külön szomorú, hogy elsősorban a keleti tömb országai érintettek, köztük az éllovas magyar kormány. Szégyen.
Nyírfa
Ha ezek után sem rakják ki a Néppártból a fideszt, akkor csökkenni fog az EU ázsiója. Szintén, ha az értékelést nem követik a szankciók.
Itthon pedig gyerünk, ellenzék, Gyurcsány, Jakab, Márki-Zay, ki az utcára, kiabálni a Parlamentben, az Unióban , alkotni, a jövőbe nézni, és összefogni, összefogni, hogy véget vessünk ennek az áldatlan helyzetnek!
Tegnap olvastunk egy gyönyörű, meg- és felrázó versrészletet a zsarnokságról.
Én ma csak annyit mondok: a víz az úr!
namihami
Ha ez csak papír marad, akkor értelme vagy haszna ugyanannyi, mint az eddigi szemöldökráncolásoknak. És most derül ki a Néppártról, hogy értékközösség vagy vagyonközösség. Ha nem lép fel a--most már papirral elkaszált-- párttársa ellen, akkor csak gittegylet, ami szintén a pénzért állt össze. A voksszámot többre tartja, mint az elveit. Amit itthon mi már sorra tapasztaljuk.
A holnap adja meg a feleleteket minderre a lehetőségre.
Nyírfa
@Eladott Ország: Az ember lassan változik, de muszáj neki, különben elpusztul.
balos
@Nyírfa: Sorry!Hát aki ezt a gyűlőletet,amit a fideSS 2010 óta csúcsra járat milliárdókért nem emberek,hanem csicskák támogatják!Akik akkor boldogok,ha a náluk hülyébbekre felnézhetnek!
Aki Én
@Shikari: nem csodálom, hogy egy melegházasság ,,gyümölcseként" frusztrált vagy. Ezt a sok, szánalmas, magatehetetlen mosolyt elfelejthetnéd, mert nagyon árulkodó. Te beteg geci!
Gyütt Mönt
@Shikari: látom nem merted kimondani a lényeget: SOROS! Érik az a helyzet, hogy elmondd, te tulajdonképpen a Fidesz lebontásán dolgoztál. A pát tagkönyvedet semmisítsd meg, nehogy illetéktelen kézbe kerüljön.
kissé felnőttem
legalább valaki kimondta másodjára is Hollandia után, pedig ugyancsak Jourovát akarták menesztetni mert...ja bocs Mástól kapják a fizetésüket. Kezd kitavaszodni hamarosan.
verőce21
A vírusjárvány kiadásaira járó támogatással már eddig is tartoznak... az EU- (fa)ék.
Lepényleső
...aztán folytatódik minden a megszokott mederben,a legszegényebbek,és a mára már szegénységben élők ellen?
Nessy
@verőce21: Azt a kormány nem kérte! Ott nehéz lenne megmagyarázni a járványhelyzet gazdasági támogatásával a luxus hotel építést, a kastély felújítást, a sport akadémiák támogatását. A többi erre, arra el osztogatott milliárdokról nem is beszélve. Lényeg, hogy az önkormányzatoktól begyűjtötték a pénzt, és utána harsogják, hogy nem oldják meg a vállakozások, munkából kiesettek támogatását, a járvány elleni gyakorlati védekezést!
verőce21
@Nessy: De igen! Szóvá is tették, mert mindenkinek jár, ha nem kéri is, hiszen erre vették fel a 750 mrd eu hitel legalább felét, amit mi is megszavaztunk végül...
Nessy
@verőce21: A reform program kidolgozása és benyújtása után ha emlékeim nem csalnak a GDP 3,2 %-nak megfelelő összeget kaphatunk. De előírások vannak, és ellenőrzik az elkészülést. Itt van az eb elhantolva! Program és ellenőrzés.
surdilloFUJT
@verőce21: Nem kellet volna a kapott pénzeket lenyúlni központilag!!!
Nessy
@surdilloFUJT: Náluk ez már a szokás hatalma!
karma1
@rokker33: SZerintem mar nincs annyi tartalek az orszagban, amivel 14 honapig ki tudna huzni...:( Elorehozott valasztasok kellenenek, hogy meg lehessen allitani ezt az amokfutast es penzszorast egy szakmai kormany letrehozasaval
verőce21
@Nessy: A vírusjárvány nincs reformokhoz kötve! Álszentnek tartom a liberalizmus mögé takarózni...
verőce21
Ki mondta, hogy szükség van európai birodalomra, pláne európai vezető(k)re?
Bizonyos területeken közösek az érdekek, ezért egy laza együttműködésre mindenképpen szükség van az országok között, de semmi több. 

Szívás Európának a Brexit. Így még kevesebb ellensúlya lesz a németeknek...
Gazella
@verőce21: :D hun van vírusjárvány :D a dagadékod nem használ maszkot! És a seggesei se!!
Jozefina
Jó jó, de ezt a pénzelvonást mielőbb el is kellene kezdeni!!!
verőce21
@Gazella: (06:12) Hun van, hun nincs! Most újra van...!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
Dől a hazugság "saller"? Bolsi tetübandától mi egyéb dőlhet? Jó-jó! A gerinctelen aljasságon kívül!
surdilloFUJT
@ómió: Napihülye,az agyrágó bogár éhenhalna a fejedben,te agymosott fidessnyalonc!!!
ómió
@surdilloFUJT: Akkor a tiédben azért mutálódtak a patkányok, fajgyökér? Ha így tolod, bolsi tetü, még a magmaradt tetünyájak is odalesznek benne!
karma1
@sgl: Ugyanezt szoktam mondani azoknak, akik azon vernyakolnak, hogy "jaaaa'j, nincsen penz, mibul fogjuk elkezdeni az orszagepitest orban utan", amire en azt mondom mindig, hogy nyugi, megvan az a penz, tessek lefagyasztani a svajci bankszamlakat, meg minden olyan ner-lovag bankszamlajat, akik feltehetoen a magyar allam penzet maganositottak es azt helyeztek el bankokban, offshore cegekben, szanaszet a vilagban, hogy minel nehezebb legyen megtalalni azokat. Meg a hires svajci banktitok is feloldasra kell, hogy keruljon, hogyha ilyen sulyos buncselekmeny gyanuja merul fel!
Es MINDEN NER-LOVAGNAL TELJES VAGYONELKOBZAS jarjon halmazati bunteteskent, mint ahogyan annakidejen a rakosi eraban a koncepcios perek aldozatainak meg a csaladjat is foldonfutova tettek, pedig akkor szeinte semmi vagyona nem volt senkinek sem a haboru utan. Nem kell szivbajosnak lenni, a Csillagban eleg az allami ruha-kaja-lakhatas kombo is, nem kell cifrazni.
RonaGyuri
A nyomdafesték is véleményes?

legalább is, hogy mit tűr és mit nem

Persze sokban játszik, hogy kinek a nyomdafestéke. A párt központi naplapja tegnapi vezető irkodmányát „Kiéheztetnének” a derék Gajdics Ottó rityentette. Igen a tőle megszokott hangnemben és a tényeket semmibe vevő hazug módon hablatyol Věra Jourová állítólagos mondatának saját kifordításán.
Ahogy mondani szokásom ez lehetne a magánügye, meg az olvasóié, de a végére odatette, hogy „A válasz erre egy rövidke mondat, ez azonban nem tűri a nyomdafestéket…”!
Olvasván a cikket, nem értem mire gondolhatott, csak nem csatlakozni akart derék barátaihoz (Lovas, Bájer, Bencsik, …), akik egy teljes műsor alatt folyamatosan „büdös vén kurva”-ként emlegették a „Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja”-t!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.