Brutális összecsapás készül Donbászban – Az ukrán külügyminiszter szerint a II. világháborúra fog emlékeztetni

Kuleba felszólította a NATO-t, hogy segítsen, amíg nem késő.

Nekihajtott egy autó a bukaresti orosz nagykövetség kerítésének, lehet, hogy nem véletlenül

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

Bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét a Külügyminisztériumba – „Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését”

Szijjártó szerdán a Facebook-oldalán jelentette be a hírt – vette észre az MTI.

Az orosz állami média azt hirdeti, hogy az ukránok sajátjaikat gyilkolják le, majd az oroszokra fogják

A Ria Novosztyi értesülései szerint az ukránok Herszon közelében készülnek civilek kivégzésére.

Zelenszkij szerint az oroszok Moldovát is megtámadhatják

Lakosság arányosan Moldova fogadta be a legtöbb ukrán menekültet.

Kína törekszik az orosz-ukrán háború béketárgyalásának előremozdítására

erről biztosította Vang Ji kínai külügyminiszter ukrán kollégáját, Dmitro Kulebát.

ENSZ: több mint 1400 civil halt meg Ukrajnában a harcok kezdete óta

A világszervezet Emberi Jogi Hivatala (OHCHR) szerint ez csak konzervatív becslés, a valós számok ennél sokkal magasabbak lehetnek. Az ukrán ügyészség vizsgálja, hogy háborús bűncselekmények történtek-e.

Zelenszkij: Orbán Moszkva felé félúton elhagyhatta az őszinteségét

Az ukrán államfő szerint kevés dolgot kértek a magyar kormánytól a háború miatt, de még azt sem kapták meg nagyon.

Ukrán anyák tartanak Putyin- és Orbán-ellenes tüntetést Budapesten

A háború borzalmaira akarnak rávilágítani.

Ukrán menekülteket fogadtak be Vas megyében, mire valaki téglával bedobta a ház ablakát

Valakinek nem tetszett, hogy egy ostffyasszonyfai házban menekülteket szállásoltak el.

„Igen, napirenden van” – Ferenc pápa is tervezi, hogy elutazik Ukrajnába

A katolikus egyházfő Kijevbe látogatna.

Váratlan látogatás: Kijevbe utazott az EP elnöke, Zelenszkijjel találkozott

Mióta kitört a háború, még egy uniós intézmény vezetője sem látogatott el Ukrajnába. 

Kaczynski: a magyar gazdaság a Gyurcsány idején keletkezett orosz függőség miatt van bajban

Jaroslaw Kacznyski hitet tett amellett, hogy Lengyelország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait Magyarországgal, és folytatódni fog a visegrádi együttműködés is – adta hírül az MTI.

Műholdfelvételek bizonyítják, hogy az oroszok kivonultak a Kijev melletti Antonov reptérről

A repülőteret még a háború kitörésének napján foglalták el.

A háború kezdete óta 412 gyerek sérült vagy halt meg Ukrajnában

Egyre gyűlnek a háborús bűnnek számító cselekmények.

Több mint 11 ezer menekült érkezett Ukrajnából pénteken

Magyarország területére pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 5453 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5949-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az ORFK szombaton az MTI-vel.

Kormánypárti elemző: "Amikor Zelenszkij Budapestet vagy Orbán Viktort mond, mindig Berlint kell érteni alatta"

Kiszelly Zoltán, a Századvég elemzője szerint ha a baloldal nyer a választáson, háborúba sodorja az országot.

Kitüntették az ukrán határőrt, aki elküldte az orosz hadihajót, az ENSZ szerint civilek ezrei halhattak meg Mariupolban

Továbbra sincs vége az orosz-ukrán háborúnak, az ukrán hadvezetés szerint az orosz visszavonulás csak félrevezetés.

Egyes orosz alakulatok kivonulnak Kijev és Csernyihiv térségéből- indulhat a támadás a Donyec-medencében

Alekszandr Fomin az ukrán féllel Isztambulban folytatott tárgyalási fordulót követően kijelentette, hogy az orosz hadsereg a bizalom erősítése érdekében radikálisan csökkenti a katonai tevékenységét Kijev és Csernyihiv térségében.

Orbán hirtelen rájött, hogyan lehetne kevésbé függni az orosz gáztól és olajtól

Hatalomra jutása után 12 évvel hirtelen okosabb lett, ehhez "csak" egy orosz-ukrán háború kellett.

444: elmarad a V4-es védelmi miniszterek találkozója, a lengyel miniszter is visszamondta a találkozót

Nem meglepő fejlemény, miután a cseh és lengyel, valamint a szlovák  miniszter is visszamondta a találkozót.

Biden erkölcsi felháborodását fejezte ki akkor, mikor azt mondta, Putyin nem maradhat hatalmon

Nem a jelenlegi orosz politikai rendszer megváltoztatására célzott az amerikai elnök.

Videók terjednek, amelyeken állítólag ukrán katonák kínoznak orosz hadifoglyokat

A videón látható foglyok többnyire sebesültek.

Zelenszkij hajlik a kompromisszumra, de szerint értelmetlen "nácimentesítésről" beszélni

Kiáll az országa területi épsége mellett.

Guardian: Hátborzongató videó Mariupolból

A Guardian újságírója egy gépkocsiból készített videót a rommá lőtt városról.

Macron figyelmeztette Bident: ő nem használna ilyen szavakat Putyinnal szemben

Emmanuel Macron francia államfő óva intett vasárnap a „szavak és a tettek fokozásától” Ukrajnában – adta hírül az MTI. Ezt azután tartotta fontosnak kiemelni, hogy Joe Biden előző nap mészárosnak nevezte Putyint.

Az Auchan nem hajlandó kivonulni Oroszországból, az ukránok válaszként bojkottálnak

Az Auchan szembement a legtöbb nyugati vállalat által követett gyakorlattal, és nem vonult ki a Putyin vezette országból.

Oroszországban tilos közzétenni a Zelenszkij-interjút

Már nem csak a háború szó használata tilos az orosz médiumokban.

Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban Csernobilnál a tiltott zónában

A térségben zajló harci cselekmények miatt ég az erdő – közölte Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.

A NATO és a „Covid-diktatúra” ellen tüntetett a Mi Hazánk, de oroszbarát jelképek is megjelentek

A demonstrációt Orbán Viktor miniszterelnök hivatala elé hirdette meg a párt, ám a rendezvényre végül a Sándor palota előtti területen került sor – írja az MTI.