A Székelyhon közzétette a miniszteri biztos legújabb, A magyar baloldal és a nemzet című írását.

Demeter Szilárd: „Annyi történ, hogy mára Ujhelyiből újhülye lett”Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Demeter Szilárd miniszteri biztos, a PIM igazgatója a Székelyhon című lapnak küldte el A magyar baloldal és a nemzet című írását. Az értekezésben, amiben egyébként a magyar ellenzékre következetesen baloldalként hivatkozik, több aktuálpolitikai kérdést is érint. 

A 24.hu szemléje szerint elsősorban arra reagál benne, hogy Ujhelyi István szocialista EP-képviselő nyílt levelet írt az RMDSZ politikusainak, miután eltanácsolták Márki-Zay Pétert erdélyi látogatásától. De azt is megjegyzi, hogy a „baloldal” eddig „minden sorsfordító pillanatban” elárulta a nemzetet – és a hazát.

Nem nagyon kell több bizonyíték: amikor csak tehetik, rárontanak a nemzetre. Itt tartunk most. Illetve még annyi történt, hogy mára Ujhelyiből újhülye lett, a woke-progresszió magyar hangja, a mi pénzünkön súlyos euróezrekért árulja Brüsszelben a hazát. A külcsín európai, a belbecs ugyanaz

– írja. 

Ujhelyi István a Magyar Hangnak Demeter cikkére nem reagált. Arra viszont igen, hogy az általa megszólított erdélyi politikusok – Transindex cikke szerint – csak április harmadika után vennék fel a kapcsolatot az ellenzékkel. Szerinte az erdélyi magyarság mostani vezetőinek magatartása önleleplező, minden erővel a Fidesz-kampányt tolják.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

119 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Németh István
Ez az újhülye elnevezés jól hangzik tulajdonképpen igaz, de nem valós ugyanis az újhülye valójában nagyon régi hülye és egy jellemtelen bosszúálló tetű! A Fidesz az alakulásakor kirúgta - bőven megvolt rá az oka! Nos azóta ez a barom a nemzet ellenségévé, árulójává, ingyenélő tolvajává fejlődött! sajnos az ep és mszp-és haverjaival egy nagy senkiházi tömeget képeznek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ezt a román köcsögöt a beleinél fogva kéne fellógatni...ha lesz kormányváltás...minimum fegyházba a kancigányok közé...ott majd elmélkedhet két anális menet között...
Nessy
Demeter, úgyis, mint a "népnemzeti kultúra" védelmezője, otthon, a fatornyos hazádban oszd az észt, ebben a stílusban!! Vagy ott labdába se rúgnál?
kereső
Ez a szarházi náci majom ,miért itt rontja a levegőt? Menjen haza fatornyos hazájába- és ott tegye formáját. Szégyellje magát mind, aki ezt idehozta, és a "magyar kultúra" pápájává kinevezte. Gyalázat!!
nezelodo
Nem kell csodálkozni, hogy ez az import zseni is átvette a fejlődésben visszamarad óvodás stílust a gazdájától, és dedós módon Újhülyéznek, Makiznak, stb. és mellékesen kukázza a magyar irodalom nyolcvan százalékát. Sebaj, a megmaradó nagyszerű irodalmi művek közé lehet, hogy beemeli a "piros lett a paradicsom nem sárga" kezdetű örökbecsű dalt. Lehet, hogy már a Viktor is rátetováltatta a hátára, csak eltakarja a golyóálló mellény!
antal100
Kinek a pénzén él most ez a cinikus, szemét alak?
Qqberci
@Nessy: Nem labdába kell rúgni, hanem ebbe a seggfejbe. Nagyot...
Horizont
Határontúli aljas faszparaszt húzzál vissza ahonnan jöttél te girnyó. A hideg is kiráz ettől szeméttől. Párja az öreg Vidnyánszky. Ezek idejönnek és felzabálják a nemzetünket.
Ábel
Ez egy arrogáns [email protected] És még ők sivalkodnak, hogy Márki-Zaj már mindenkit megsértett...
Pálffy
Hát, ahogy így elnézem, minden jel arra vall, a székelyek különösen aljasak tudnak lenni – a becsületet hírből sem ismerik! Állandóan követelőznek, hivatkozva magyarságukra. Ugyanakkor 1920 óta nem bírják kivívni Székelyország önállóságát ezek a puha pöcsök. Soha nem voltak "szeretetre méltóak" mert ha átjönnek hozzánk, önös érdeküktől, irigységüktől hajtva csak békétlenséget szítottak ahol csak tudnak. Lefelé taposnak, felfelé nyalnak. Mindegy, hogy munkahely, lakóközösség, sportegyesület, vagy éppen Magyarország. Most Orbánnak a hátsóját dédelgetik, mert súlyos milliárdokkal megvették őket és a szavazatukat. Persze szemtől szemben mézes-mázosak, de a hátunk mögött aljasul támadnak, kritizálnak, besúgnak! És ez sajnos mindig így volt. 1923-ban született, egyszerű, iskolázatlan apósom (102 évig élt) véleménye is ugyanez volt. Hosszú élete során nem egyszer megtapasztalta!
telegdilaci
@Horizont:Két gazember menjenek vissza ezek a menekültek a hazájukba idemenekülnek,és a seggnyalásért jól fizető pozíciókat kapnak utánna meg verik a nyálukat,két szemét bunkó egy Mocskos Román,és egy még mocskosabb Ukrán,ezekből a volt hazájukban csak bírka vagy Disznópásztorok lehetnének!
Emmersson71
Ha tehetném, Demeter 80 százalékát kukáznám. A maradék 20 pedig börtönt érdemel!
Pági
A hülyéből meg még hülyébb lett.
fideszes gyökér
Én a helyében még fel is ajánlanám, hogy leszopnám a Miniszterelnökurat!
Nagyon jó csávó, csak kibaszott csóró.
Józsipapa
ki vagy te ??? egy szarházi román migráns !!!
TAKARODJ HAZA A SZÜLŐHAZÁDVA !!!
AKNEK A MAGYAR IRODALOM 80 % -a
KUKÁBA VALÓ ANNAK SEMMI KERESNI
VALÓJA NINCS EBBEN AZ ORSZÁGBAN !!!
TAKARODJ !!!
volvós
Kis román csíra !!! MZP még így is több szinten feletted áll, román homo...Sz.pd le az összes " fajtádat "
Gondolom, ilyen fejjel még soha nem voltál NŐVEL...
fergeteg
ÚLYHELYI a legnagyobb haza és nemzetáruló.
fergeteg
ÉN A TEHENEM FARKÁN IS AZ M1 televíziót nézem éjjel-nappal.
Nyírfa
Ezt az embert örökre kitiltanám Magyarországról.
namihami
Na, ezért nem kellett volna, hogy átegyen a nehézség Romániából. ""Ilyen"" már volt bőven anélkül is, mielőtt ""erősítetted"" az iorbáni magyarságtudatot. És mennyiért!?!?!
csak úgy....
orbán balkeze,vele törölteti a popsit..
Nessy
@csak úgy...: Megélhetési migráns!
BAnti77
Szemetes Dilárd! A képed merő rosszindulat, de felsejlik mögötte a rettegés, félelem. Rég megértél egy FA -bőr és testápoló kezelésre!
szaboria1
@csak úgy...: Nagyon igaz amit dr. Papp Orbánon számon kér.
kissé felnőttem
demeter és te minek tán atyaistennek vagy orbán helytartójának képzeled magadat? sötétebb vagy a csillagtalan éjszakánál előre meg csak a seggnyalással jutottál, de lesz ám STOP tábla is.
csak úgy....
@szaboria1: és öt nem igen libsizhetik ,anti magyarozhatják! remélem egy-két fideszest gondolkodóba ejtett a prof!
kulabombaafityiszre
Szerencsétlen nyomorult egy tisztességes kormány alatt ,a buzi zenekaroddal,pengethetnéd a basszus gitárodat,egy harmadosztályú csehóban.
Nyírfa
@csak úgy...: 9.31

Nem tudom, ki ő - majd utána nézek - , de a kérdései az én kérdéseim is lehetnének.
csak úgy....
@Nyírfa: pedíg híres ember magyarországon, nagy magyar, néha kicsit túlzottan is de most betalált.
Clavigo
Honnan kukázza a Zsírtacskó,,ezeket a szarfaszú buzi román senkiket?? Patkányarcú migráncs óvónö...!!!
Nyírfa
@csak úgy...: 11.43

Ajjaj! Megnéztem. :)
Nem ízlésem szerint való ember. De azt nem vonom vissza, hogy a kérdései jogosak.
Nyírfa
@csak úgy...: Nálam elvágta magát. Pesti Srácok, Vass Albert, Tőkés László, Árpád-pajzs, kulturális lovag...: díjak, kötődések, tovább is van a Wikipédiában.
szaboria1
@Nyírfa: Külföldön is el ismert szívsebész.
Nyírfa
@szaboria1: Olvastam. Attól még mint ember, taszít.
Mengele is kiváló orvos volt. Tudom, túlzó példa, csak rá akartam világítani, hogy a szakmai hozzáértés és a jellem kiválósága, sajnos, nem feltétlenül esik egybe.
kereső
Reményik Sándor (Végvári):
Nagy Magyar télben

Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!"
Pegero
@fergeteg: "ÚLYHELYI a legnagyobb haza és nemzetáruló."
Ha helyesen írva Ujhelyi Istvánra gondolsz akkor való igaz, amit írtál.
Egyébként az Újhülye elnevezés nagyon találó! :))))
Pegero
@csak úgy...: olkt.net/dr-papp-lajos-mindent-vivo-kerdesei-orban-viktorhoz-2/
Az olkt.net Papp Lajosról szóló cikke színtiszta hazugság!
Olvassátok el a világhírű szívsebész válaszát és ne az ocsmány hazugságokat csócsáljátok!
"„Az elmúlt években, különösen az utóbbi hónapokban jelentősen fokozódtak azon elektronikus felületen megjelent írások, melyek a nevem felhasználásával – sokszor fényképek mellékletével – olyan tartalmat jelentettek meg, melyek egészben, vagy részelmeiben valótlanságokat tartalmaztak.”
www.magyaridok.hu/belfold/dr-papp-lajos-vedem-a-hazamat-a-muszlim-invazioval-szemben-3787679/
Briganti fake news gyártó tetvek az oklt.net firkászai is!
Erről ennyit!
Aki Én
@fergeteg: ,,ÉN A TEHENEM FARKÁN IS AZ M1 televíziót nézem éjjel-nappal."

Nem a tehened nézi a te farkadon?
Giovanni Alba
@csak úgy...: ma, 11:18
Papír meg nincs
Aki Én
@Pegero: Válaszát? Már 2018. DECEMBER 20-án válaszolt?
Ha ha hahahaha hahahahahaha...
Lúzer, te ennyire hülye vagy?
Egyébként a sajtóperek 80 %-át a fidesz-média bukja, de szerinted mindenki más féknyúzgyártó. Ez is jópofa :)
Erre idehozol egy 888-as cikket, az egyik legnagyobb hazugoktól?
Az origó után ők bukták eddig a legtöbb pert álhírek, hazugságok miatt.
Félelmetesen buta vagy.
jesz
Bayert próbálja utánozni, de ahhoz nagyon halvány...megasztán Bayer évek óta így nevezi ezt a képviselőt..nincs új a Nap alatt.
simmering73
Ezt a román tetvet az elsők között kell kitakarítani az országból.
Namely
Annyira jót fogok röhögni, amikor a fenti sok, vérszomjas kommentet hagyó "haladó" majom koppan egy szokásosat, amikor az összefosás győzelme után minden korábbi fideszes él majd, mint hal a vízben. :D Sőt, a Parlament épületében fognak röhögni minden sávtologatás után.
szaboria1
@Nyírfa: Sajnos én is ledöbbentem az Ő pálfordulásán. 1990-ben még a Városmajor Klinikán dolgozott a férjem műtétjét 5 másik kollegáival végezte. Akkor még nagyon szimpatikus volt.
justhpeter
Demeter Szilárdot a normális magyar emberek befogadták, de ő erre a gesztusra méltatlanná vált Ugyanúgy, ahogy az Erdélyben élő, de a magyar választáson szavazni kívánó emberek, akárhány magyar útlevél lapul a zsebükben.
csak úgy....
@Namely: én meg azon röhögök,hogy te anyagilag támogatod a buzizászló lopós ,mi hazánk izét. :)
Nessy
Nos, akiknek az itthoni szakemberek nem felelnek meg, hanem a határon túlról áttelepülő, megélhetési talpnyalókat dicsőítik, arra nincs mit mondani! Esetleg sértegessék az otthoni politikusaikat! Vagy ahhoz gyávák?
Namely
@csak úgy...: ez azért van, mert nem tudsz célokban, elvekben gondolkodni. Ja várjunk csak. Gondolkodni sem. :D hol a másik éned? Szabin van? :D
Sámannus
Te belőled meg dömötör, tudod a buditartály, amivel a szart lehúzzuk.
Aki Én
@Namely: Célok, elvek és a Mi Hazánk.
Ez qrva jó :)
Nem csodálom, hogy bírod őket. Ez így van rendben.

Ha minden fideszes tovább él majd, mint hal a vízben, az csak egy általad vélt társadalmi csoportnak lesz koppanás?
Továbbra sem értem, hogy ezzel a szinttel mire van ekkora arcod...
csak úgy....
@Namely: céljaik,elveik a komcsiknak és a fideszéknek is voltak, oszt látod mi lett belöle! torockai és az elöd csak kettö dumaláda,hamarosan ök fognak a nyakatokon meggazdagodni.
Nyírfa
@kereső: 12.17

Megnéztem, mikor született a vers: 103 éve. És még mindig, és újból, talán soha el nem múlóan aktuális.
Ennél szomorúbb látlelete nincs is a magyarságnak. Egy a nyelvünk, de nem vagyunk nemzet. Maradtunk, amik voltunk: különböző helyekről, eltérő időpontokban nyugatra vándorolt törzsek.
Macskaszem
Te meg demeter már elég régi szemét vagy, hamarosan ki is leszel seperve.
Namely
@Aki Én: "Továbbra sem értem, hogy ezzel a szinttel mire van ekkora arcod... "
Mert nincs hozzá elég eszed. :) Ha egyszerű mondatok megértésének szintjét sem vagy képes megugrani, akkor hogy érthetnél meg elveket, célokat, eszméket?
:D
Namely
@csak úgy...: A komcsiknak milyen elveik voltak? :D ne röhögtess.
"torockai és az elöd csak kettö dumaláda,hamarosan ök fognak a nyakatokon meggazdagodni. "
Toroczkai 8 éve polgármester, eddig sem gazdagodott, és 2006 óta ugyanazt vallja a világról. Nem úgy, mint mindenki más a politikában.
Schiffer is ilyen, csak ő nem nemzeti radikális. És valahogyan őt is állandóan ostorozzátok.
Nyírfa
@szaboria1: 13.32

1990. Régen volt, igaz se volt.
A műtét sikeres volt, igaz? Ez a lényeg. :)
csak úgy....
@Namely: a komcsik elvei?-nézz utána,én mindíg azt hallottam, hogy vannak (voltak) nekik,ugyan úgy mint fideszéknek!
mint polgármester nem is fog meggazdagodni a lacitok,persze miniszterlnökként nem tenném érte tüzbe a mancsom! a hatalomra éhes,tudálekos emberek mind megbízhatatlanok!
schiffer egy értelmes de kiismerhetetlen ember,talán még "elvei" sincsenek ,csak úgy elvitorlázgat a politikai szeleken...
szerinted torockaiék hány évig tudnak majd létezni a "cigó" és "migráncs",nameg a buzi üldözö elveikkel? :) -jó kis móka lesz..
csipetke
Mit képzel magáról ez a gyüttment seggarc?Aki a magyar irodalom 80 %-át kikukázná,utálja a színházat,és egyéb okosságokat mond, úgy nagyjából kéthavonta,valószínűleg a gazdája megbízásából,akinél a kultúra az,amikor a pálya szélén köpködi a szotyit.És erre a seggfejre vannak bízva milliárdok. Egészen elképesztő,hogy orbán milyen figurákat kukázott össze. Demeter,és a dagadt migráncs vidnyánszki. Nagyanyám azt mondaná:-"Eggy apjuk vót ezeknek!"
Arra azért kíváncsi vagyok,ha az ellenzék nyer,mi lesz ezekkel a senkiháziakkal?Kuka?
csak úgy....
@csipetke: diktatúrát csak seggfejekkel lehet létrehozni és müködtetni!
kissé felnőttem
@Clavigo: orbán apja és nagyapja rokonsága ennyi
Clavigo
@kissé felnőttem: (??? )Ez komoly lenne ? Bár így már érthető ez a kullancsba [email protected],piócával keresztezett megélhetési patkánytempó..
kissé felnőttem
másképp kapott volna ennyi hatalmat és pénz is? én miért nem?47-től itt élek, ők költöztek át
Pegero
@Aki Én: 12:58
Tökéletesen igazad van!
Nem is értem miért itt a Propelleren osztogatod az észt?!
tothjani
De igazából a fasiszta mocskoktól mit is várjunk??
Hiszen a fasizmus lényege a hatalom és uralom akarás, rajtuk kívül mindenki hülye de ők helikopter.
Logogrif
Szilárdka: "...madhouse..." HPL lábújjhegyen !
Németh István
Ez az újhülye elnevezés jól hangzik tulajdonképpen igaz, de nem valós ugyanis az újhülye valójában nagyon régi hülye és egy jellemtelen bosszúálló tetű! A Fidesz az alakulásakor kirúgta - bőven megvolt rá az oka! Nos azóta ez a barom a nemzet ellenségévé, árulójává, ingyenélő tolvajává fejlődött! sajnos az ep és mszp-és haverjaival egy nagy senkiházi tömeget képeznek!
Pegero
@bakcsubakka: Igazad van @Bakancs: !
Itt csak egy normális "ember" van és az te vagy!
AMEN!
Lepényleső
Nem mellékesen a hazaárulókról; aki letelepedési kötvényt árult akár bűnözőknak,az biztosan az?
Szokás szerint újra és újra azzal vádolnak meg bárkit ami bűnöket ők követtek el,tetézve azokat?
Nyírfa
@kissé felnőttem: @Clavigo: Keresgéltem Orbán Viktor lehetséges romániai gyökereit, és mit találtam?

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_J%C3%A1nos_D%C3%A9nes

Az életút önmagáért beszél. Ugyan ki lehetne a Magyar Nemzet és a Magyar Idők tévedésből kulturálisnak nevezett rovatának a vezetője mint egy Romániai költő.
Napjainkban nem a románok szállnak meg minket, hanem a romániai magyar ág.
Nagyon remélem, nem sokáig.
elmúlt karácsonyok szelleme
Orbán egy román cigánnyal (Demeter) és egy ukrán féreggel (Vidnyánszky) bontaja le Magyarország kultúráját.
Persze a sok agyhalott fideszes, mi hazánkos IQ szökevény nem érzékel ebből semmit.
elmúlt karácsonyok szelleme
Magyarországon úgy néz ki a kultúrharc, hogy Orbánnal az élen a parasztok harcot indítottak a kultúra ellen.
Hajrá!
Akinek sötét középkor feelingje van, az jól érzi. Ez a fajta lőtte vissza régen is az emberiséget a sötétségbe, természetesen a vallás segítségével - ahogy most is formálódik a dolog...
szaboria1
@Nyírfa: Igen régen volt de igaz, akkor még az a fajta eljárás rizikós volt de hála mert egy újabb műtétel még most is él.
Klubtag
" A miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemzet- és hazaárulónak nevezte a magyar baloldalt"
"Nem nagyon kell több bizonyíték: amikor csak tehetik, rárontanak a nemzetre."
Ez persze egy történelmietlen zagyvaság - olyan demeteres - az a baj vele, hogy a magyar baloldal alig több, mint 100 éves múltra tekint vissza, viszont a mindenkori jobboldali beállítottságú hatalmon lévők a magyar haza elveszejtésében változatos és számos példával szolgáltak az elmúlt közel ezer évben.
kereső
@Klubtag: "A baloldal amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, így tesz a mostani magyarországi baloldal is, amelynek a jövőben nemzeti fordulatot kell végrehajtania" - mondta szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján.-2005"
Klubtag
@kereső: ...más-más száj, de ugyanaz a senkiháziakból álló szervezet...egy a zászló, egy az erkölcs.
kereső
@Klubtag: A fideSS-el kapcsolatban erkölcsöt emlegetni óriási hiba. Erkölcs nélküliek.
Klubtag
@kereső: ...bízom benne, hogy ez az "óriási hiba" nem teszi félreérthetővé a véleményemet...:o)))
Aki Én
@Pegero: Itt nem az az extra, hogy nekem igazam van, mert ehhez nem kellett 130-as IQ. A baj a te készülékedben van.
Aki Én
@Namely: Az az érzésem, hogy néha magadat sem érted. Erre már többször felhívtam a figyelmed.
Mondtam már, hogy sokszor rosszul fogalmazol, vagy totál másról beszélsz. Gyakran mondasz óriási butaságokat, óriási lendülettel. De ezzel csak magadat csapod be.
Tipikus Mihazánkos vagy. Egysíkú, öntudatos, okoskodó.
Mondom, a ,,szofisztikált" stílusod téged is félrevezet.
Toller Béla
Te demeter, mit fogsz csinálni, ha hazakergetünk ? Itt nem kellesz majd, ebben az egyben biztos lehetsz ! Idiótákat minek ide importálni ? A fasisztákból is elég van errefelé. Az ellenzék meg aligha baloldal, ha egy kicsit is múveltebb lennél, tudhatnád !
Pegero
@Aki Én: 08:43
Most is neked van igazad!
Igazam van?
kereső
@Eladott Ország: Neki vizumot kell kérni, ha az USA-ba akar utazni. Biztos, hogy megkapná?
Pegero
@Aki Én: Na ugye! Mondtam én, hogy nekem mindig igazam van...
www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
Na mi van?
Aki Én
@Pegero: Te beteg vagy...
A szarjaidra meg sosem kattintok.
Eladott Ország
@kereső: ma, 14:27 ♦ Aligha endednék be Demeter Szilárdot az USA-ba. "Demeter Szilárd ékes példája annak a megélhetési puhatestűnek, amilyenből elég sok van ebben az országban, mégis kiemelkedik közülük, mert a megnyilvánulásai, a hőzöngései, a telhetetlen mohósága és a megfellebbezhetetlennek vélt mindentudása mellett valóban csak egy karszalag hiányzik ahhoz, hogy az ember abba a tévedésbe essen: valamelyik Hitler-hűségest látja és hallja. Demeter Erdélyben született és ott is élt egészen a közelmúltig. Filozófusi diplomát szerzett a kolozsvári egyetemen, különféle folyóiratoknál dolgozott Erdélyben – alkalmanként Orbán János Dénessel is összesodorta az élet-, aztán éveken át cipelte Tőkés László táskáját és támogatta a nagyszerű püspököt, ha szükséges volt – végül úgy döntött, nem Erdélyben küzd a székelyekért, hanem Magyarországon küzd a magyarok ellen. Orbán János Dénes sem Erdélyben hirdette meg a kultúrharcot, hanem ő is hátrahagyta a szülőföldjét, mert – gondolom – Romániában nem nagyon lehet megélni a háborúzásból, itt azonban igen. Legalábbis ameddig Orbán Viktor osztja a pénzt és a pozíciót, addig igen."
Pegero
Kedves vitatkozó fórumozó társak!
Az senkit nem zavar, hogy ezek a balfácán firkászok még idézni sem tudnak pontosan?!
Főcím: Demeter Szilárd: „Annyi történ, hogy mára Ujhelyiből újhülye lett”
Ez nektek színvonal???
Pegero
@bakcsubakka: Kedves @Bakancs:!
Ki nem szarja le, hogy te mit szeretsz?!
Pegero
@Aki Én: 15:14
Nem kell rákattintanod, elég ha csak belekóstolsz!
Pegero
@bakcsubakka: tegnap, 19:27
Kedves @Bakkancs!
Igazad van!
Németh István
Addig örüljetek amíg ez a krmány megengedi, hogy össze vissza locsogjatok szemét dolgokat! a zay a gyurcsány meg a többi diktatúrára törekvő geci nem engedné, hogy egyáltalán fingjatok a levegőt is belétek szorítaná, hogy kövérnek nézzetek ki és szétpukkadjatok! seggg fejek! (elfgyott a "g" betűm! értitek >@bakcsubakka: @Pegero: @Pegero: @Eladott ország, és a többi geci!
evacica
@Pegero: A fidesznél nyilván!n csak rá kell erre a szerencsétlen balfék Szilárdra nézni már a külseje miatt is csak úgy ömlik belőle a gyűlölet! ez is jobb lett volna, ha maradt volna Erdélybe és ott szennyezné a levegőt!
Pegero
@bakcsubakka: @Bakkancs:!
www.plazainfo.hu/pictures/campona_decemberi_kuponok-1.jpg
A kupon mánia keretében kaptam egy kúpot, amit elküldök neked. Nyomd fel magadnak és megszűnik az agymenésed!
images-on-off.com/images/48/glitserinoviesvechipriberemennostiinstru-4118034d.jpg
Pegero
@bakcsubakka: @Bakkancs:!
A kúp kizárólag agymenésre jó, azért küldöm neked!
Rizikó
Kiprovokálták a hazaárulók ezt a bánásmódot! Hazaáruló senkiháziak!
Rizikó
@bakcsubakka: Eddig betartottál egy minimális magatartási szabályt. Ha nem akarod, hogy téged is itt alázzalak, válogasd meg a szavaid!
Tudod, szólok minden személyeskedő tahóságért először, csak aztán osztok.
Rizikó
@bakcsubakka: Patkány! Nem tudsz viselkedni! Kussolsz, takarodsz!
Namely
@csak úgy...: "a komcsik elvei?-nézz utána,én mindíg azt hallottam, hogy vannak (voltak) nekik,ugyan úgy mint fideszéknek!"
jó a hasonlat, egyiknek sem volt soha.
A mindig az RÖVID i.
"mint polgármester nem is fog meggazdagodni a lacitok,persze miniszterlnökként nem tenném érte tüzbe a mancsom!"
Nem lehet, hogy csak magadból indulsz ki, meg azokból, akikért rajongsz?
"a hatalomra éhes,tudálekos emberek mind megbízhatatlanok!"
Ez nagyon mély volt, szerintem jegyezd fel és kereteztesd be. (amúgy mondj egy példát erre az értelmetlen mondatodra, pls).

"schiffer egy értelmes de kiismerhetetlen ember,talán még "elvei" sincsenek ,csak úgy elvitorlázgat a politikai szeleken..."
Nem is vesz már részt a politikában, viszont a közéletben igen. Amúgy elég kiismerhető: kapitalista, de a szabályozott piac híve, hisz a jogállamban és a szabadságban (amiben az itteni emberek cca 90%-a nem hisz).
"szerinted torockaiék hány évig tudnak majd létezni a "cigó" és "migráncs",nameg a buzi üldözö elveikkel? :) -jó kis móka lesz.. "
Egyiket sem üldözik, de ne szólj senkinek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.