Már napközben is gondok voltak a magyar külügy közleményében, aztán kiderült, ordas nagy hazugságok vannak benne.

Roppant kínos: meghazudtolta Szijjártót az izraeli külügyminiszter, szó se volt a Fidesz kedvenc dumáiról

Szijjártó Péter külügyminiszter délelőtt videót tett közzé Facebook-oldalán, majd később a minisztérium közleményt is kiadott arról, hogy telefonon felhívta Gabi Askenázi izraeli külügyminisztert, hogy gratuláljon az új izraeli kormány megalakulásához, és csevegjen egy kicsit a futballról, Pisont Istvánról, ilyenekről. (Ez a sportos szál csak a FB-videóból derül ki, a hivatalos közleményből kimaradt.)

A magyar külügyminisztérium közleményét az MTI is kiadta.

A közleményen már napközben módosítani kellett, azután megszólalt Askenázi irodája: 

a két miniszter beszélgetésében szó sem esett azokról a kérdésekről, amelyek teljesen véletlenül a Fidesz kedvenc politikai frázisai, miszerint nemzeti szuverenitás, nemzeti identitás, bevándorlás.

Az izraeli külügyminiszter tehát azt állítja – írja az Izraelinfo –, hogy egyáltalán nem beszéltek ilyesmiről.

A magyar külügyminisztérium elnézést kért, fordítási hibára hivatkozott, és kiadta a fenti javítást, illetve azt írta az izraeli félnek, hogy – itt az Izraelinfót idézzük –

a Jeruzsálemről és Budapestről szóló, a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről szóló részt »kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani«.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/KKM/Borsos Mátyás

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
@kulabombaafityiszre: Majd, ha visszajátszod a beszélgetést, bolsiék seggnyalója, akkor hazudd rá! Én meg erre utalok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
A kakadu ennyire képes!Hozza a fideSSes formát!Akkor hazudik,amikor mozog a szája!Többre még több lóvéért sem képes,hiszen ezért tölti be ezt a frontos posztot!
Klubtag
Nagy lehet a baj, ha ott tartanak, hogy ekkora lebukási kockázatot is felvállalnak.
Ide még "kötcsei beszédre" sincs szükség, ordasékat nem kell olyan nyakatekert módon (mint esetleg Orbán felszólalásának kiszivárogtatása) lebuktatni, a köz így is tudja, hogy hazudnak reggel, délben, este, sőt az éberség jegyében még éjszaka is...
nezelodo
Már reflexből megy a mesegyártás a fijjuknak. Az se baj ha lebuknak, akkor fordítási hiba van.
csipetke
Előbb utolérik fidesz hazugságait,mint a sánta kutyát...Ezeknek annyi eszük van,amennyi kilátszik a fejükből.Meg se fordult a magyar zseléipar fellendítőjében,hogy megreklamálják a hazugságait?És hány olyan eset lehet/lehetett vajon,amikor ugyanígy hazudtak,de a partner ha tudomást is szerzett róla,nem foglalkozott vele
Sámannus
Csak mozog a szája. Nem várható tőle más. Ezért fizetik
Aki Én
Egy újabb, immár megszámlálhatatlan égés a szüntelen haudozás miatt.
Úgy haladó bolsi efftásilag, ugye te félkegyelmű omió és hazaáruló társai?
Yoda69
Itthon is folyamatosan hazudnak, csak itt mar nincs cenzura.
TJimmy
Menőzni akart a fiúka, így járt.
Nem jött be a dörgölődzés :D
AttentoRedaz
Kedves Propeller! Hol van a hivatkozott video linkje? Azt már kínos lenne közzé tenni, hogy az izraeli külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetés - a video szerint is - nem is irányult az "illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről" megbeszélésére. Nem kell a hangulatot kelteni Szíjjártó ellen, amikor a hibát a KKM sajtó osztálya követte el. (A hibát a sajtó osztály elismerte és korrigálta.) A sajtószabadság nem a csúsztatás lehetőségét jelenti!
kereső
@AttentoRedaz: A KKm sajtóosztálya meg csak úgy magától, önállóan. És még el is hiszed.
Clavigo
Hát ez ( is) egy xar ügy.. Petike.. Mindenhol beégtek,,mint egy kéthetes xaros gatya. El kéne már takarodnotok a rohadt [email protected]@ba.. ,,a " mindig igazat mondok " Fénylő Csillagotokkal együtt...
Jozefina
Talán a vérükben van a hazugság és a birkanyájnak ez jó!!! De mindig el szokott jönni az igazság pillanata is!!!
namihami
@AttentoRedaz: Hány éves vagy, királyfi? Még hiszel a mesékben?
A testőrség feladata a ""védtelen"" vezető .egóvása, akár
tudode
Nem történt egyéb, mint felrakta a fotsalos a szokásos lemezt, lélegzetvétel nélkül!
Nessy
Hazudni csak pontosan, szépen! Arra vigyázva, hogy legalább 24 órán belül ne cáfoljanak meg! Azért egy egész beszélgetést nehéz "félrefordítani"!
namihami
@namihami: bocs, telefon!!!?!... folytatom.
Tehát: akár a saját presztizsük lerombolása árán. Ezt pozícióban (és ezzel együtt, pénzben) korrigálja nekik az éppen aktuàlis hülye, amelyik szóra nyitotta azt a bölcs ajkát.
Az orbáni hatalom örökös hatalomban bízik és ezek a ""derék csatlósok"" valahol, valamilyen pozícióra mindig számítanak. Hacsak túl nem lépik a simicska vagy mordecháj küszöböt. De rés akkor sincs, mert rögtön ott az új. Az ilyen sose fogy el.
Nyírfa
Ez már annyira nonszensz, hogy ilyen kormányt tartunk el.
ómió
A "ki tud többet lehazudni" verseny ellen csak a beszélgetés rögzítése jöhet, bár arra meg a "megvágott" a legjobb hazugság!
peterkelemen
A FideSS lételeme a HAZUGSÁG. Gyurcsány öszödi beszéde füllentésnek minősül a fideSS HAZUGSÁG ÁRADATAI mellett.
nevemnick
@ómió: ugye hogy ugye. Csak az ellenzék a hülye, hogy eddig nem használta ki ezt a lehetőséget, de szerencsére nem követi a fid-ess lételemét. :D
ómió
@nevemnick: Mit is nem használt ki az a bolSSi, aki, ha kérdez is hazudik?
Clavigo
@ómió: Te nagyon buta vagy ,polgártárs...mint a rosseb.
Aki Én
@ómidióta: A bolsi mindent kihasznál, ha kérdez is hazudik. Most is éppen ti, bolsik dőltetek meg.
De látom ez az apró tény nem zökkent ki, te elmebeteg véglény, te Propeller bohóca.
Mondjad csak, jókat nevetünk.
legott
@ómió: Te ki a kurva anyád vagy, és ki a köcsög csicska apád vagy, akik tulajdonképpen te magad vagy?

(Időhurok, kiscsíra - ha nem értenéd)
legott
@ómió: Biztos az Eredet c. filmet is egyből megértetted, mert ti olyanok vagytok, hogy egyből megértitek az eredeteteket - eredetileg.
Nessy
@ómió: A bolsevik szó többséget jelent! Miután büszkék vagytok az elsöprő többségetekre, akkor ki a "bolsi"?
Zsopiale
Uggyan kérem... az ország értelmesebb fele feltűnése óta pontosan tudja kiféle miféle egysejtű lény ez... Azt is tudjuk, hogy vezényszóra hazudozik lassan 20 éve... szóval minket semmim meglepetés nem ér egy ilyen üggyel... Egy kutyától nem várhatjuk hogy nyávogjon, vagy cincogjon, a láncos-csahos kutyák, ugatni szoktak kizárólag...
SystemError
Csirkeszar csaholósan futtában képes hazudva szopni. Igazi Orbáni jobbkéz az ilyen!
bencemacska
De azt azért még most sem tudom, melyik - esküt tett - fordítószolgálat "tévedett"? A MAGYAR vagy az izraeli?
Ez számomra nem derül ki a cikkből.
terlasz
Kinek kínos? Nekik biztosan nem, nem tudják mi az.
Aki Én
István Gyula Németh!

Te súlyos és veszélyes elmebeteg vagy!
ómió
@Clavigo: Ha ezt egy minden hullámhosszon hazudozó bolsi hazudja - ahogy most te - akkor jól mondtam!
ómió
@Nessy: A bolsi az, aki azt eredetileg magára hazudta, plusz - mint te - a mai "szellemi" örököseik!
ómió
@legott: Újra kitört a zakkantómiád, szarkupac efftárs? Böszme vezíred meg bezáratta előtted az OPNI-t? Ezt az efftársi pechet!!
ómió
@Aki Én: És a mai Internacionálé-kvótádat elénekelted már, bolsiék fajkreténje?! Mert a saját tetü bolsiságod másra hazudása nálatok csak úgy lehet "hiteles"!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 09:10
Ne terelj kommunista kölykök fasszopója.
Hazudott a petike?Hazudott.Ennyi.
Erről szól a cikk.
ómió
@kulabombaafityiszre: Majd, ha visszajátszod a beszélgetést, bolsiék seggnyalója, akkor hazudd rá! Én meg erre utalok!
Clavigo
@ómió: Te,,,,kretén... Megtiszteltelek a nagy betűvel a mondat elején,,,,gyagyás.
SystemError
@Clavigo: Túl jó fej vagy vele, nagybetűvel.. :) . A neve elírás és kisbetűvel kell írni : ondó a fizetett kis gerinctelen hulladék.
Propeller Magdolna
@SarahVD98: VD40-et kéne a pofádba nyomni!
ómió
@Clavigo: Tükörbe nézés után mindig ez jut eszedbe? Nem csodálom!
SystemError
@ómió: Csináltál 22 felhasználót te gerinctelen hulladék?
ómió
@SystemError: Bolsi szarkupacként mi fáj néked?
Rockxy
ezojan kínos, hogy szórase érdemes.
tejhatalom van a zorbánéknél, fogjuk már föl margit!
karma1
@ómió: Nagyon orulnek, hogyha leugranal @Nessy -rol; a kisujjaban tobb tudas van, mint a te tohonya-bohom nagy fejedben, - bar te aztan mindent tudhatsz a vilagrol, mint regi komcsi, akinek valahogy sikerult atmenteni magat a mostani ujabb eraba... Ha @Nessy erthetoen levezeti neked a bolsevik szo jelenteset, akkor egesz nyugodtan elfogadhatod Tole - mert AZ a jelentese - dehat nektek a tortenelem csak arravalo, hogy a regi baromsagokat sikeruljon feltetlenul atultetni a mostani helyzetre, es lehetoleg sok penzt csinalni belole a parezer ingyenelonek.
Ja, es @SystemError -rol is ugorj le, - a bolsi te magad vagy, csak szar ezt beismerned, ugye?
SystemError
@ómió: Nekem nem fáj, hogy hülye vagy. Tényleg nem érzed magad rosszul, mert láthatóan nem te vagy a legélesebb kés abban a troll fiókban. Mondhatnám, hogy egy agyatlan hülye vagy, aki 2 szót kombinál. Persze tudom a feladat nem ez.. és a rongáláshoz meg nem ész kell.. Szerencsére fidess környékén akad ilyen, mint te bőven. B.

Azért boldog lehetsz, hogy Magyarország életében van egy kis tiszavirág időszak, amíg a senkik értéket jelentenek más helyi urambátyám senkiknek. Gondolj majd erre az időszakra úgy, mint a nagy kiugrási pontra az életedben...:) Tudod, amit az unokáknak mesél majd az ember hősként! :) Papa Habony csicskája volt:)
Rockxy
bazze, május 22én esett egy kis tavaji hó.
kit érdekel már megint?
desir62
A hit hű fidióták nem értik a lényeger.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok