Németh Szilárd fideszes rezsibiztos Szombathelyen hintette az igét. 

Nagyjából húsz nyugdíjas előtt "lépett fel" Németh Szilárd fideszes rezsibiztos Szombathelyen péntek este – olvasható a Nyugat.hu cikkében.

Németh a menekültek kérdéséről beszélt először – kitérve arra, hogy akinek segítség kell, annak tényleg segítséget kell adni –, majd kedvenc vesszőparipája, a rezsicsökkentés jött elő, megspékelve némi sorosozással.

A rezsibiztos szerint az LMP-s Szél Bernadett, vagy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a parlamentben  háttérhatalmak emberei.

A fórum végén a hallgatóság egyik tagja megkérdezte, hogy miért is van még mindig Magyarország a korrupciós lista legalján, ha már jó pár éve kétharmad van.

"A kormánybiztost azért egy fél pillanatra sikerült megzavarni ezzel. Aztán kivágta magát a helyzetből: a magyarázat szerinte annyi, hogy sajnos még mindig túl sok a kommunista a közigazgatásban, és hogy sajnos az egyetemeken még mindig ugyanazok tanítanak, akik 20-30 éve. Majd a bírósági eljárások nehézkes és részrehajló ügyintézései kerültek sorra magyarázatként" – olvasható a cikkben.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
"Németh szerint a kommunisták miatt van még mindig korrupció"

Jól mondod te senkiház, elvtelen G... És melyik pártban van a legtöbb anyját is elaqdó köpönyegforgató kommunista-náci(éppen miben kell hinni, hogy jöjjön a közberszerzés vagy az olaj..)?:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
"Németh szerint a kommunisták miatt van még mindig korrupció"

Jól mondod te senkiház, elvtelen G... És melyik pártban van a legtöbb anyját is elaqdó köpönyegforgató kommunista-náci(éppen miben kell hinni, hogy jöjjön a közberszerzés vagy az olaj..)?:)
nusika
...jó, hogy beismerte, hogy van korrupció ...
Cicamama55
A Fideszbe szorult "régi vágású" emberekről szólhatott csak, hisz a pénzelosztás egyedüli döntnöke a kormánypárt! Másnak abba beleszólása NINCS! Régen a parlament ellenőrzése alatt történhetett CSAK a közpénzek felosztása és annak ellenőrzése. Mára ezt a feladatot a Fidesz magára vállalta! :(Kósa Lajos párja a rezsi úr...
lampa laz
Ennek a fszinak akkora káosz van a fejében, amit még egy atomrobbantás sem tudna előidézni.
Qqberci
"sajnos még mindig túl sok a kommunista a közigazgatásban"

Orbán, Pintér, Eltolcsy, stb...
simmering73
Retyó Rezsihuszár Szilárd megint sikerült alulmúlni önmagadat és már ez is nagy teljesítmény tőled. Ha valaki kíváncsi, hogy mi volt az Ősrobbanás előtt a világűrben, csak bele kell nézni a sötét koponyádba.
Itsuka Nakimaga
Igen! Az egyetemeken a kommunista professzorok tanítják a korrupciót. Ezzel fertőzik meg a derék, jobb sorsra érdemes orbánista fiatalokat!
Azután persze csodálkozunk, ha az egyetem után, politikai pozícióba jutva, a Fidesz és Orbán szolgálatában csak azt gyakorolják, amit a kommunista professzoroktól az egyetemen tanultak?!
Eladott Ország
Te csepeli őskommunista csak a seggek változtak, a nyelv maradt.
A jelenlegi hatalom raklapszámra tömve van ex KISZ­ tagokkal, titkárokkal, MSZMP­nyúlványokkal, III/III­as ügynökökkel, akik pont ugyanúgy világosodtak meg és váltak
nemzeti­ konzervatív ­keresztény ­jobboldali cölöpökké, mint Rezsi Szilárd. Hát pont neki, a tehetségtelen, köpönyegforgató őskommunista tahónak tegyünk hányást a szemére ezért?
Legjob lenne ha a pofád befognád te sz*rjankó .Hányinger ez az egész, úgy ahogy van.
justhpeter
Ha majd a szellem napvilága ragyog be Rezsi Szilárd ablakán, akkor mondhatjuk, hogy megálljunk mert itt van már a Kánaán !
Sajnos a szellem napvilága látja, hogy a Rezsi fejében sincs semmi - a töklén kívül -, így tojik az ablakán is beragyogni. Arról nem beszélve, hogy nincs az a fényerő, amely be tudná világítani Rezsi fejében a fekete lyukat.
Cefi
Írtam volna valami frappánsat. Az előttem szólók megelőztek. Tömörítve:
Szilárd=00
Cefi
@Pálinkafőző Rézüst: ...oszt' jónapot...
Nessy
Most miért bántjátok szegény rizsa Szilárdot? Végre egyszer igazat mondott! Tényleg "túl sok a kommunista" a közigazgatásban a parlamentben és a haverok körében! Vele együtt, ergo tudta miről beszél.
quadrocopter
Na, ez egy" amikor még egyetemista"(?) voltam..." című ujgur népmese volt!

Nahát, hogy mik vannak, a hivatalok tele vannak komenyistákkal, azok a hivatalok, melyek vezetőit és alkalmazottjait maga a Geci és hordája, szelektív úton töltötte fel csókosokkal!

Ejnye-bejnye teremtette teringették, ezer árbóc és vitorla, az éppen aktuális küzdelem a rövidebb éjszakákért és a hosszabb nappalokért folyik és már részsikereket értünk el, pedig még március van és Brüsszel azt akarja, hogy ne keleten keljen a Nap, hanem nyugaton, de mi ezt nem hagyjuk! Akkorát nemzethy konzultálunk, hogy még Kim-Jong-un is megnyalja a...konyakos poharat!
Veleda
Rezsi Szilárd hülyeségben vetekszik a Kósa Lajossal.De az is lehet, hogy már el is hagyta.
nezelodo
Bizony Szilárd, jól ismered a gazdád csapatát! Csak kérdem, nem lesz abból baj, hogy kibeszélted a titkukat? Én a helyedben egy darabig nem mennék focimeccsre, mert ott a legvalószínűbb, hogy találkozol vele... Aztán kerüld a legnagyobb közjogi méltóság társaságát, pénztáros Lőrikét, mert ott is gyakran számolják együtt a dohányt!
nevemnick
Amikor meglátom a verejtéktől (zsírtól) és a félelemtől fénylő arcát, felfordul a gyomrom. Emellett az udvariasság, amit valahol, ki nem mondható helyen szívott magába, elgondolkodtat, hogy vajon akad e párja ezen a széles világon.
Mert szerintem páratlan...
papa.49
@Veleda: Egy szinten vannak a kupaklajával, a két nélkülözhetetlen barom...
Rezsigeciszilárd miért köpnek a földre Csepelen ha meghallják a neved???
Eladott Ország
@Nessy: Hogy ne tudná, hisz onnan jött. Németh Szilárd szegény csepeli munkásfamília sarja, édesapja a Csepel Műveknél dolgozott, szülei mindketten rokkantnyugdíjasként vonultak vissza. A vasutas-szakszervezet kényszerű elhagyása után az atyai intelem szellemében továbbra is szorgalmasan tanuló Némethnek -“Kövesd a példát, a párt szavát; És győzni fogsz, te büszke ifjúság!”-egy három évvel azelőtti környezetpedagógusi szaktovábbképzés segített munkát találni a Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) európai integrációs igazgatóként - valamint egyesek szerint Endrédy István Fidesz-politikus, aki a KGI vezetői székét ez idő tájt éppen a MÁV-éval cserélte fel.
Perwool
Olyan stílszerű az egész. Egy volt besúgó, KISZ vezér a miniszterelnök. A házelnök egy főállású kommunista. A leglelkesebb firkászuk egy volt munkásőr. A közelmúlt "álamfője" egy komcsi államtitkár. A vezetés zöme egykori komcsi, besúgó és egyéb söpredék. Kár, hogy Pozsgay már felfordult, annyira jól mutatott ezek közt az a született demokrata.
dr. prédikátor
Rezsi rizsa te egy hülye fasz vagy!!! Geci!!!Valami nagyon ütős szert szedhetsz hogy ennyire barom lettél!!!
advocat
Móricz Zsigmond: Úri muri? Piszkos komcsik már akkor is. És azóta is!
Eladott Ország
@justhpeter: Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
[PETŐFI SÁNDOR] A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
(Pest, 1847. január.)
justhpeter
@Eladott Ország: Igen. Szándékosan nem írtam az idézet szabályai szerint mert ki akartam hegyezni A Rezsi Szilárd szellemi állapotára. Már ha van neki.
Perwool
Na végre kiderült, hogy a szocik nem szeretnék, hogy felderítsék a Fideszesek a trafikmutyi hátterét!!! :))))A baloldal gyakorlatilag alig léteznek, de hazafias kormányunk ellen hangolják az egész világ sajtóját és politikusait, illetve az alig pár % népszerűségükkel simán keresztbe tesznek a hazafias tevékenységnek. Döbbenetes!!!Amúgy nem lehetett, hogy Orbán anno felderíttette volna azt az esetet is, mikor a vője fát lopott, csak az ellenzék nem hagyta?
A baloldali kommunisták esetleg megakadályozták Selmeczi művésznőt, hogy járjon a végére, hogy kiderüljön hova tűnt az a 3000 milliárd forint MANYUP pénz, mert az Orbán által ígért egyéni számlákon nem igazán halmozódik!
Na meg a komcsi baloldal ezek kivizsgálásának is folyton keresztbe tesz
1/index.hu/gazdasag/2013/05/21/itt_a_hangfelvetel_a_trafikmutyirol/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201606
2/greenfo.hu/hirek/2015/03/26/robbanas-elott-a-hortobagyi-foldmutyi-bomba?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201606
3/blog.atlatszo.hu/2016/05/itt-a-kehi-jelentese-kamu-palyazatokkal-nyertek-allami-foldeket-a-hortobagyon/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201606
4/Kaszinó buli...
Macskaszem
Ebben igaza van ennek a nagy szardarabnak, hiszen a fidesz tagság színe-java komcsi, besúgó, KISZ titkár, munkásőr múlttal rendelkezik, még ha mostanában titkolni igyekszik is. A fiatalabbak már csak maffiatagok szektás beütéssel.
Grafix69
Igaza van , a saját fajtái na ott vannak a kommunisták .
Sámannus
A krapek a saját farkába veri a bicskát.
namihami
Kösz Sziszi. Megint okosabbak lettünk.
Csak az nem világos, hogy ezt a hülyét miért engedi a Kenyéradó Gazdája felügyelet nélkül utcára. Ez az idióta kóros késztetést érez arra, hogyha lát egy mikrofonnak látszó tárgyat, abba rögvest böffentsen valamit, amiről ő azt hiszi, hogy értelmes. Mi pedig tudjuk, hogy szisziség. És ez már a hülyeség szó nagyon sokadik hatványának felel meg.
Cefi
"Ha mindent olyan jól csinál a Fidesz, mint ahogy, vajon hogy lehet az, hogy országunk mégis az európai korrupciós listák legalján szomorkodik?

Ha most valaki áll, az jobb ha leül, mert a Rezsibiztos válaszától térdre rogyik.

Ezt mondta ez az ember:

“Azért, mert még mindig nagyon sok a kommunista az államigazgatásban, az egyetemeken még mindig ugyanazok tanítanak, akik 20-30 éve, és a bíróságok is részrehajlóak.”

Nincs kérdésünk.

Csak egy viszontválaszunk, nem tudjuk, hány kommunista lehet az államigazgatásban, az egyetemeken és a bíróságokon, azt viszont igen, hogy a Fidesz-KDNP legfelsőbb köreiben, illetve a kormányban minimum tizenhét."
Desischado
Mit vett ez már megint be? Ha a sötétség fájna, tele torokból ordítanál, te szellemi nyomorék, te nulla IQ "bajnok"! Épp te dumálsz, hiszen a világ legkorrumpáltabb bandája vagytok!
szaboria1
Rezsi Szilárd te is honnan kapaszkodtál fel a vörös Csepelből?
Mobil123
valami verseny van közte és kósa közt, hogy ki tud nagyobb baromságot összehordani??? Fej fej mellett haladtok b+!!!
kiscsillag66
Nemcsak szép, de okos is! Csak a Fideszben kellene szétnézni, hogy meglássa a kommunistákat.
magyarbakancs
Az ,az idióta marha nagy veder fejed abban van káosz te,méteres @asz.
Született hülye vagy vagy fizetett hülye?
terlasz
Ez azt jelenti, hogy Orbán komcsijai még léteznek és toppon vannak.
Hellcat
Ezek kurva nagy hülyék bazdmeg...mondják hogy a komcsik miatt van korrupció amikor tele van a fidesz komcsikkal...jön a másik, hogy ahol 30% os a túlárazás ott korrupció van...amikor a fidesz nem 30 hanem több száz százalékban szokott túlárazni.
Béla333
"A rezsibiztos szerint az LMP-s Szél Bernadett, vagy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a parlamentben háttérhatalmak emberei."

Szilárdddd! Agylázad van?
solidedge
Kíváncsi vagyok a hallgatóság milyen képet vágott Szilárd ordenáré hatzugságára. Párukat biztosan őrákig kellet a friss levegőn vezetgetni fel-alá hogy magukhoz térjenek.
Gyuri Géderről
"Németh szerint a kommunisták miatt van még mindig korrupció" Abszolút jól, és reálisan látja a helyzetet, hiszen a korrupt kommunisták nagy többsége ott van vele a pártszövetségbe. Puszi pajtások.
kukac50
Rezsi Szilárd zavarjátok el az ügynöki múlttal rendelkezőket és a kommunistákat a Fideszből!
Kevesen maradnátok! Gondolkozz ha egyáltalán tudsz mielőtt kinyitnád a szád!
evacica
@Fradigege: De nem kicsit, ha nem nagyon!!!
evacica
Soha nem volt kérdés, hogy ez az embernek látszó teremtmény nem állt sorba mikor az Isten az észt osztogatta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.