Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai Várban.

A miniszterelnök beszédében szólt a 2010 utáni rendvédelmi reformról, kifejtve: az emberek egyik fő elvárása az volt, hogy a rendőrség véletlenül se kelthessen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnelkövetők táborához tartoznak. Ezzel kapcsolatban kijelentette: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől.

Az emberek elvárása volt az is – folytatta –, hogy az ország legeldugottabb településein is érezhető legyen a rendőri jelenlét. Ehhez szükség volt 3500 új rendőrre – emelte ki.

Orbán: Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt

Orbán Viktor azt mondta az ifjú tiszteknek, hogy aki rendőrtiszti pályára készül, annak tudnia kell, hogy a rendőr a törvény hangja, ezért minden szavában és tettében a törvényt kell képviselnie, példát kell mutatnia.

"Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér" – fogalmazott a kormányfő.

Szerinte mára nehéz munkával, de sikerült visszaállítani "a mundér becsületét", így az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol.

A miniszterelnök külön felhívta a figyelmet a rendvédelmi szervek közötti kiváló kapcsolatra, arra, hogy a rendvédelmisek az elmúlt években bebizonyították, ha baj van, mindig ott vannak: jöhet ipari katasztrófa, egész Európát megtépázó váratlan havazás vagy akár emberemlékezet óta nem látott árvíz, rájuk lehet számítani.

Orbán Viktor az egyik legnagyobb adósságnak a rendvédelmi életpályamodell kialakítását nevezte, jelezve: kiemelten fontos feladatnak tartja e munka elvégzését, hogy tervezhetőbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és stabilabb legyen az ágazatban dolgozók életpályája.

Beszédében kitért az alaptörvényre is mint "emberi és nemzeti szabadságunk fundamentumára", majd úgy fogalmazott, hogy ebből a szabadságból születik az a rend, amelynek védelmére a rendészettudományi kar végzősei felesküdtek. "Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt" – tette hozzá a kormányfő.

A 166 végzett hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt.

A karról idén 120 tiszt kerül a rendőrséghez: ők bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős hallgató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Nem is tudtam, hogy a mini sztár elnökünk újabban stand up comedyval próbálkozik... próbálkozik, mert ezt még gyakorolni kell.
Az egyenruha tiszteletet ébreszt? Hmm... van egy réteg, akik pont tesznek az ötven kilós rendőrkékre, és családostól nekik mennek, ha nem tetszik valami. Az emberek egy másik része meg simán csak utálja őket a törvényileg legalizált pénzbehajtó munka miatt.
Ja, és 3500 új rendőr? Szép duma, nagy kár, hogy ebben benne van a komplett állományt kiszolgáló munkaerő is a rendőrségen alkalmazott karbantartókkal, meg titkárnőkkel együtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
m.macskosz
"Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol."
Ezen halálra röhögtem magam! :)
Nem is tudtam, hogy Viktornak humora van.
csip-csop
korrupt rendorok! televan a kormànyunk korrupcioval ès keresi a rendorokbe a problèmat?
Megàll az eszem ès elindul hàtulròl. fantasztikus milyen elore làto a mi viktorunk.
Mobil123
Hát cseszd meg!! A egyenruhát már kiröhögik a rablók, gyilkosok , sz@rházik !! Milyen tiszteletről beszélsz te ???!!
pbalage
Az egyenruha tiszeletet ébreszt az egyenruhagyártók hatalmas táborában.

Például
"Milyen színű gombokat parancsol rá, mélytiszteletű miniszterelnök uram?"
tenger49
...már nem,a rendőrök,meg vámosok félnek...
Senara
Orbán: az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol -... Közölné ezt a rejtett erőforrásokkal is . A félem ébresztéshez eszköze lehet az átkosba tapasztalatokat szerzett elvtársak újra foglakoztatása ?
Hofipisti
"Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér" – fogalmazott a kormányfő.
Az utóbbi évek emlékei alapján sem a törvényalkotók, sem a bíróságok (tisztelet a kivételnek!!!) nem képesek maradandót alkotni. Így aztán a rendészeti dolgozók nyugodtan maradhatnak kiképzetlenek, tapasztalatlanok, intézkedés-képtelenek, tilosban parkolva presszóban kávézgatók, no meg radarozók. Egyébként meg, ha valami történik, inkább odébbállni, mert a végén fény derül a tehetetlenségre. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
lópicigáspár
Bennem egészen más gondolatokat ébreszt! Na nem az egyenruha, hanem az, hogy annak viselőit milyen gusztustalanul, személyes sértődöttségből adódóan megalázta, porba tiporta, semmibe vette pont ő! És ha lehetne az "ő"-t még kisebb betűvel írni, akkor úgy írnám! Tisztában van vele, hogy mennyi most egy kezdő egyenruhás havi jussa, a nagy megbecsülés mellett!? Na menjen a 3.14csába!
A Tündik bündije
Nem is tudtam, hogy a mini sztár elnökünk újabban stand up comedyval próbálkozik... próbálkozik, mert ezt még gyakorolni kell.
Az egyenruha tiszteletet ébreszt? Hmm... van egy réteg, akik pont tesznek az ötven kilós rendőrkékre, és családostól nekik mennek, ha nem tetszik valami. Az emberek egy másik része meg simán csak utálja őket a törvényileg legalizált pénzbehajtó munka miatt.
Ja, és 3500 új rendőr? Szép duma, nagy kár, hogy ebben benne van a komplett állományt kiszolgáló munkaerő is a rendőrségen alkalmazott karbantartókkal, meg titkárnőkkel együtt.
libelle
@m.macskosz: Végül is nincs humora, legalábbis olyan amit mi aránylag normális emberek értünk. Ezt a humort, ami neki van csak az olyan egyszerüen strukturált agyuak értik mint ö, vagy pedig az imádói. Ellenben amit most megint elmondott ez már nem hazugság, hanem egy zavarodott elme szüleménye.
Mobil123
@lópicigáspár: Persze hogy tudja és ezt tudatos tett volt! Így nem kell félniük a rendvédelmisektől a sz@rháziaknak! Azt tesznek amit akarnak és ezt a napi hírek alá is támasztják sajnos. :-((
lópicigáspár
@A Tündik bündije: Valószínűleg nem hallott még állománytábláról a lelkem, a bü minisztere meg elfelejtett szólni neki róla - ő meg lehet elfelejtette mi az! Megszűnt az egészséges rotáció a fegyveres szerveknél, hisz megszüntették! Csak tudnám hova a fenébe tudják bezsúfolni még a frissen felvetteket!? :-(
m.macskosz
@A Tündik bündije: "mini sztár elnökünk"
*****
dömdödöm
horgászunk és félünk !
Haza ! Mind megkent előtt ! :-)
hetöndöe
@lópicigáspár: Oda szuszakolják be őket,ahonnan önként leszereltek,mert elegük lett a bohóckodásból.
Ez látszik is az utcán posztoló 50 kilós rendőrökön,hogy igencsak felhigult az állomány.
Egy imerősöm most szerelt le a seregből 23 év után,inkább elmegy Londonba dolgozni.
A Tündik bündije
@lópicigáspár: Mit is mondott? "Erről álmodtunk 25 évvel ezelőtt."
Szóval orbánviki álma egy olyan rendőrség volt, ahol olajmaffiózók és besúgó ügynökök a főnökök, ahol a rendőség meg van tisztítva azoktól, akik nem nyalnak hevesen a belügynek, ahol a friss állomány arra van kiképezve hogy hogyan kell traffipaxal minél több pénzt behajtani, olykor-olykor agyonvernek egy kihallgatandó személyt, és két beszívott p*csa elhagyott telefonját nemzetbiztonsági kockáztatnak értékelve egy komplett osztály foglalkozik az üggyel.
lópicigáspár
@hetöndöe: Nem tán a hmvhelyi lövészdandárból? :-)
hetöndöe
@lópicigáspár: Kecskemétről,az állítólagosan kiemelt fegyvernemtől.
perfekt
Az egyenruhának régen sz+r--,ha ő parancsol tiszteletet--te kétballábas Eke_Ferkó.A tiszteletet ki kell érdemelni--vagy tévednék?
human
Welsz egy rendőrautóban lelte halálát. De minden rendben.
perfekt
@Horizont: Az a helyzet---hogy az ő álmai--rémálmok--amiből soha nem ébred-újra-újat álmodik folyamatosan--egy alvajáró--mert nem is akar felébredni--mert szembesülnie kellene a valósággal--amiről ő is tudja,hogy az tegező viszonyban nincsenek álmaival.
nyanya001
Erről álmodtak ?
Nem is csodálom a hasuk, a zsebük, a bankszámlájuk tele,
kigyúrt izomagyúak védik, a Cinege utca folyamatosan lezárva
mert mégis csak fosik valamitől a csuti !
pbalage
Erről a 'rendről', ami itt folyik nem a 10 milló magyar álmodott, Viktor, hanem Te és a kábé 200 haverod.
A Tündik bündije
@perfekt: Néha már komolyan az a meggyőződésem, hogy viktor egy párhuzamos dimenzióban, egy másik Magyarországon él (ahol mondjuk Felcsút a főváros, Hitler nyerte meg a világháborút és szíjjártópetike sosem született meg), csak valami fizikai anomália következtében jutnak a hírek az Interneten keresztül onnan ide.
Grafix69
@m.macskosz: És nem röhögte el magát mikor kimondta, képzelem milyen nehéz lehetett.:)))
perfekt
@A Tündik bündije:)) A hatalom--kevés embert nem tett még akarnokká.!-és a dimenziós,hasonlatod ,abszolút igaznak is mondható.Néha kimenne az embereket megkérdezni--amúgy sub-rosa--(nem kellene álruha rá csak a csórelókat kivenni a zsebekből--és a szotyizást--mellőzni--a kutya nem venné észre)talán fel sem fogná a való világot-azt a fajta elvárásokat aminek eléréséért lassan tényleg harcolnak az emberek.
perfekt
@Horizont: Az embereknek szüksége van álmokra--másképp, nincs tervezés sem.Gyakran mondogatom,hogy,a valóság ott kezdődik ahol az álom--az álmok véget érnek.Nos nála-ez Csipkerózsika kategóriájába tartozik, sajnos.A valóságot neki tudósítják---ma már jelentik--amennyiben jelenti neki a minisztere-hogy rend van--akkor biztosan.Tudná szegény!???
dömdödöm
Szerintem ez a régi időkből visszamaradt kommunikáció . Nem az van ,ha van is valami nem pontosan úgy de azért ünnepélyesen megfelelő alkalmakon azt kell elhitetni az állománnyal és a néppel . :-(
perfekt
@Horizont: Majdnem azt írtam,hogy minden szentnek-maga felé hajlik a keze.De csak a maga fele hajlik a keze ,az igaz.Nekem meggyőződésem--és írtam is már--nem ő vezeti az országot!Egy bábu--!Amilyen franciás könnyedséggel tudomásul vesz mindent--ahogyan terjed a bűn ,és a korrupció--annak ütemében a társadalom is megpróbálja átvenni ezt a stílust--nos az emberek viszont hamar találkoznak a kemény "igazságszolgáltatással" ahol is oly kompetenciák döntenek a sorsukról--akiknek csatornákban kellene rejtőzködő életet élni.A Másik két nevezettről sem sokkal különb a véleményem--de erről már "lerágtunk--minden húst".
perfekt
@Horizont: Ezen lehet polemizálni.Miután konkrét szerv-hatalom nem látható--úgy minden vélemény fikció--az pedig nem a Posztra való.De Nem is az Isten??!!
perfekt
@Horizont: Itt van a "földi helytartója"
Pálinkafőző Rézüst
Ez a palli nem rendszerváltást akart, csak hatalomátvételt. No csak el lesz zavargálva egyszer egy beáztatott kötélnek látszó tárgy felé...
Dr. Felipe
Sesztákmiki, jelenleg fejlesztési miniszter segédkezett több száz orosz és ukrán állampolgárok nevével fantomcégek létrehozásában, költségvetési csalás céljából.

Hát,"erről a rendről álmodoztunk 25 évvel ezelőtt"
Manhattan
Orbán karrierje: forradalmárból diktátor!
Hofipisti
Én nehezen értem ezt a világot! Ahogy a hozzászólásokat olvasom, mindig felmerül bennem a kérdés, végül is honnan jött össze a kétharmad?
Persze sokan szívesen csatlakoznak egy álomvilághoz!
Igaz, azt sem értem, hogy a"nyelvelőknek" nem jut eszébe, hogy semmi nem tart örökké? Avagy úgy hiszik, tudnak figyelni, s időben lovat váltani? Ez sem lenne meglepő kis hazánkban! Hajrá Magyarország! Hajrá (gerinces) magyarok!
perfekt
@Horizont: 13:24 re "Jöjj el szabadság !Te szülj nekem rendet..." Babits.1933.
Meine Ehre heisst Treue
Elhiszem, hogy ő és narancsos bandája erről álmodott, de az emberek többsége nem.
Meine Ehre heisst Treue
@perfekt: Ha a fideszesek imádkoznak és azt kántálják: jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod..., nos ekkor nem Istenhez, hanem szent orbánhoz fohászkodnak.
TASzSz
Erről még álmodni sem mertem 25 éve!
csa-csa
"Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. "
Majd ha a néhai kakastollas csendőr példájára lesz az a tisztelet ...!
és igenis keltsen félelmet a tetves bűnözőkben ha meglátják az egyenruhát!!!
Levendula
Speciel arról álmodtam, hogy amikor megállítja az autónkat egy rendőrpáros, akkor a rendőrnő nem 20 ezer forintra bírságol a lejárt jogsi miatt, hanem figyelmeztetni fog és pár nap haladékot ad.
perfekt
@m.macskosz: Igen illeszkedik--és a költőket vagy -érti valaki vagy nem--a vagy nem--nél magyarázzák.
bakegya
Hát nem álmodom-jól sejtettük,masírozással végzi a hazudozó,ninidiktátor.
qxy
Na csak menjek haza! és lesz igazság! Nem tudom ha felelni kell mindenért amit az " ország érdekében tett, de saját zsebre Akkor is szeretné az egyenruhát?
bakegya
@Manhattan: jól elszórakozik!-sunyi felforgató-kiforgató provokátor-aki már a hadsereget állítja ki.
ubald
Majd ha börtönőrök vigyáznak majd rá akkor nem fog neki tetszeni az egyenruha !
Majd annak is eljön az ideje csak ki kell várni.Ez a sumák 2/3 nem sokáig fogja bírni !
Lesznek majd belső ellentétek is és megeszik egymást.Amilyen ez a Lázár nevű csoda ember ez bármire képes !Csal ,lop ,mutyizik és a HAZA fényre derül ugye jános ??!!
lajospapa
Csak a maga nevében beszéljen a miniszterelnök úr!
postamester
Csak tudnám, hogy a beszéd alatt sanyibának
miért rángatózik az arca, meg a kézfeje???
kkalman
Nem erről álmodtam 25 éve, hogy parancsra tiszteljem az egyenruhát. A tiszteletet ki kell érdemelni, parancsra nem megy. Én leginkább utálatot érzek, mikor meglátok egy traffipaxhuszárt az út mellett.
Desischado
Én nem erről álmodoztam, hogy rablóbanda lesz hatalmon, és szétlopják a hazámat, plusz, nyomorognia kell nagyon sok embernek, míg egy szűk réteg luxusban él! Az egyenruhát meg nem fogom tisztelni, azt ki kell érdemelni, te csuti rabló!!!
Tulipánfa
"Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér"
Csak az a baj, hogy a hazug, képmutató, álszent vezetés, a vezénylő tábornok által kiválasztott szolgalelkű képviselőkkel, a törvényeket folyamatosan a saját érdekeinek megfelelően alakítja.
Nil
Én ezt akartam elkerülni ...és nem vagyok egyedül
bakegya
@postamester: akkor a MOL vezér amit befektetett orbánbasi mániájába nem közpénz,hanem magánvagyon?-az INA esetében ugyanezt tehette volna?-néhány kérdést az RTL. ENNEK ARÁNYÁBAN MÉG ELMAGYARÁZHATNA A MAGYAROK ÉRDEKÉBEN-mert vicctorunk teljesen összezavar.
bretagne
@postamester: Orbán is rángatózik, ez olyan fideszes dolog!
csikknorisz
Csak tudnám, ez miért vezető hír. Ugyanazok a klisék, stb. De már egy napja ezt nyomatja első helyen a közmédia.
Orbán Viktor 2012-ben ezt mondta a tisztavatón:
"A legjobb törvény sem ér egy fabatkát sem, ha nincsenek hazaszerető és elkötelezett védelmezői a rendnek
."
Most meg ezt:
"Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér"
Ugyanaz a rizsa, csak átszövegezik néha. Nincs itt semmi látnivaló. :)
csikknorisz
2012.:
"Vége annak a világnak, amelyben a jog a bűnelkövetők pártját fogta, és annak is, amikor bárki azt gondolhatta, hogy a bűnözők összefonódtak a rendőrséggel."
2014.:
"a rendőrség véletlenül se kelthessen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem
az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnelkövetők táborához tartoznak. Ezzel kapcsolatban
kijelentette: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől."
mate03
@Horizont: Én a de dalon bevétele után is hányok!
herczeg0210
Becsöngetnek éjjel a mini Szterelnök lakásába. A mini fel kel, felveszi a házi kabátot és kicsoszog a bejárati ajtóhoz. Ki vesz egy papírlapot a zsebéből és felolvassa: ki az? /legalább tud. Olvasni/
Senara
1998 2002 ...2010 től belügyminiszter Pintér Sándor , kedves , drága , szép szemöldökű , minisztertelenők úr (?) eddig be nem teljesült álmát tessék számon kérni rajta .
caligne
Nem tudom mit akartam 25 éve, akkor se volt jobb de nem bántott ennyire ugyanaz a nincstelenség. Valahogy akkor nem hányták a szememre hogy egy senki vagyok és jó volt úgy. Most leginkább a nagyravágyás zavar és a fennhéjázás, meg hogy tudom, nem rajtam múlik. Nem is akarok olyan lenni amilyennek mások akarnak ahhoz, hogy elfogadjanak partnerként. Ilyeneknek én nem akarok partnere lenni. Csak a pénz számít.
Dr plágium
Persze viktor! Arról álmodtunk, hogy naponta meggyilkolnak embereket némi apróért...meg arról, hogy a szólás,-és sajtószabadságot büntessék...na és persze arról is, hogy a politikusok bármit megtehessenek...nekik lehessen lopni, sikkasztani, drogozni, embereket elgázolni ...büntetlenül.
Dr plágium
A munkanélküliség is nagy álmunk volt, alig vártuk már, hogy lássuk amint a gyerekeinknek nem tudunk enni adni...lehetne még sorolni, de felesleges titeket nem érdekel az egyszerű ember, aki naponta küzd azért, hogy enni adjon a családjának. Támogatni pedig csak a nagyobb kisebbséget szoktátok, meg persze a hosszú nyelvű ismerősöket.
Mert ti mondtátok, hogy minden ember annyit ér amennyije van...hát akinek van 2-3 gyereke annak bizony nincs semmije a gyerekein kívül. Nekünk a gyerekeink a "vagyonunk" többet érnek mint a lopott milliók...
JAJMÁR
A "merjünk nagyot álmodni" szlogenből sejtettem, hogy "rémes" álmai vannak.

Sokféle rend van ám, pl:
"A rend fogalma: A rend a feud. társ. lényeges vonásokban azonos jogállású, a társadalmi hierarchia azonos fokán álló, örökletesen kiváltságolt elemeit tömöríti, melyek érdekeiknek politikai síkon is hangot adnak." ...stb.
evacica
Orbán még mindig nem tudja, hogy a tiszteletet ki, kell érdemelni. Most ez lett a mániája a "Tisztelet "mindenkitől ezt várná el , fenét követeli, de sajnos ez így nem megy! Se őt se, az egyenruhát nem tiszteli az ember, amíg csak egy szűk réteg érdekeit képviselik.
gibgab
magyarnarancs.hu/villamnarancs/szeme-sem-rebben-senkinek-orban-rendortiszteket-avat-90747
"Orbán szerint a törvényeket csak akkor tartjuk be, ha azokat rendőrök tartatják be velünk.
...Orbán bemondta egy rendőrállam klasszikus kulcsmondatát, s szellő sem rebbent. Magyarország, 2014."
petike
@Levendula: De akkor nincs meg az előírt bevétel.
caligne
A tisztelet jár annak akinek. Nekünk meg csak a pofánk jár.
szandokan
@mate03: Akkor használd kúp változatban, de azt ne a szádon át vedd be...
szandokan
@Dr plágium: Nekem is az 5 gyerekem a legfontosabb, de a havi két milla nélkül nehéz lenne őket felnevelni. Tudod, sok gyereket csak azok vállaljanak, akiknek van is mire.
Yoda69
orbannak sikerult letrehozni egy mocskos rendorallamot.
Mar 2002-ben is megprobalta, de akkor meg gyerekcipoben jart. orban geci kidoboembernek allt rendorei vegeztek ki Simon Tibit is egy ejszakai mulatohelyen.

Most 2014-ben ettol sokkal sulyosabb a helyzet. A demokraciat felszamoltak, az ugyeszseg az iranyitasuk alatt. Gyakorlatilag azt tesznek amit akarnak. Torvenyi szintre emelnek torvenytelensegeket.
Yoda69
@szandokan: brutto vagy netto 2 milla?
Dr plágium
@szandokan: akkor ebben egyetértünk...beszéld meg a fidesszel, hogy gondolják át a népesedéspolitikájukat :) és ne büntessék azokat akik csak egy gyermeket tudnak vállalni, és azokat sem akiknek nem lehet egy se bárhogy is szeretnének.
prime777
Itt mindenki a fidesz ellen beszél.De,hogy van az ,hogy mégis 2/3-uk lett?Szereti őket a nép akármilyenek is.A "magyarság és a nemzeti" dumával nagyon sok polgárt kilóra megvesznek.Elég ezt kimondaniuk és sokan már is elalélnak.Ezek az emberek valószínűleg érzik ,hogy nehezebb a helyzetük,de kb. úgy gondolkodhatnak,hogy sosem volt könnyű ,most kicsit nehezebb.Majd lesz valahogy.Mindig volt valahogy.De a fő,hogy nemzeti kormány van aki megvédi a haza becsületét és a magyarokat.És bármit tesznek akkor is kedvencek maradnak.Mert "nemzetiek"!
De biztosan eljön az az idő is mikor már akkora lesz a baj,hogy elűzi a nép őket.Azért kíváncsi leszek ,hogy a nyugdíjakkal mi lett vagy mi lesz a jövőben.Mert ha majd azzal akarják letudni,hogy nincsen a nyugdíjakra pénz ilyen és olyan okokra hivatkozva...ezért öngondoskodó törvény tervezetet kell bevezetni..Szóval akkor remélem mindenki eszmélni fog!Akkor kell őket fülön csípni.Mutassák a 3000 milliárdot.Hol van az?Bár ez évenként lesz finoman adagolva és a népnek fel sem fog tűnni,hogy hiába fizettek éveken át,most már sajnos az egész világ helyzete nagyon rossz.Tehát no nyugdíj.Vagy maximum ráfogják az Unióra.:)Tehát nem lesz más mit tenni,ki kell spórolni a nyugdíjat!
Dr plágium
@prime777: Te is tudod, hogy az a 3000 milliárd elúszott bottal üthetjük a nyomát.
prime777
Én nem tudom.És most őszinte vagyok.Hogy tudnák e befizetett pénzt lenyúlni?Hogy tudják az emberek évek óta elrakott megtakarítását lenyúlni?Szerintem ez legenda.De ha valaki elmondaná ,hogy volt ez az jó lenne!
bencemacska
@prime777: Figyelj oda: ha SG kiáll és közli, hogy a Fidesz mától megvédi a ...t, akkor ha neked van olyanod, gyorsan dugd el!
szandokan
@Yoda69: Ezt már rábízom a fantáziádra...:-)
Yoda69
@prime777: Azert lett 2/3-uk mert az internet nem jut mindenhova.
A koznep a TV1-en es az RTL-en szerzi be informacioinak 90%-at.
Mivel a TV1 a fideSS kezeben van, az RTL pedig eddig kozombos volt, igy rendesen atmostak a magyar nep fiainak agyat a "nemzeti" dumaval. Valajoban Magyarorszagnak eddig meg nem volt ennyire nemzetellenes politikaja mint most van.
Tobb mint 600 ezren hagytak el otthonukat miattuk.
Az allamadosag rekord szinten van miattuk.
A forint osszeomlott miattuk.
Az Unioban az utolsok kozott vagyunk miattuk.

Persze ezeket nem kommunikaljak, igy az ecceru ember csak annyit lat hogy "Magyarorszag jobban teljesit"
Na ezt most majd ellensulyozza az RTL, csak sajnos 5 ev hosszu ido
Yoda69
@prime777: Nagyon naiv vagy, vagy tul fiatal.
A lenyult penzek nagy reszen MOL reszvenyeket vettek atlag 25eFt0os aron, ami most a felet sem eri. Magyarul eltapsoltak a nyugdijvagyont.
A masik resze a kodos homalyba merult, allitolag van valami adossagcsokkento alap, oda tettek be. De irat persze nincs rola. Szerintem kimutyiztak, vagy fideSS-es banksazamlakon kamatozik a penz.
Csakugy mint a vorosiszapos karosultaknak osszekalapozott 2 milliard forint is. Annak is nyoma veszett. Jol bevedtek azt is maguknak.
X-ray
"A társ anyósa
----------------
Két rendőr járőrözik. Az egyik megpillantja a társa anyósát.
- Az ott az anyósod? Mutass már be neki!
Mire a másik kinyújtott középső újjal:
- Hé Mama! Ezt Neked!"
bencemacska
@nyanya001: Magyarország jobban teljesít , q...va anyjukat!!!
prime777
Értem.Azért ha ez igaz az nagyon durva.Ilyenért máshol minimum ,hogy elzavarják a vezetőket.A nép meg még is imádja őket.Ha ezt Gyurcsány csinálja meg ,az már rég nem él.:)Ha ez igaz akkor a magyar megérdemli ,hogy tönkre vágják az életét.És mi tapsolunk is hozzá.
Drábik János előadásait hallgatom.Velencei beszédében Orbánt méltatja ,hogy micsoda mákunk van ,hogy egy ilyen szorgalmas,tehetséges ember került a kormány élére.Ő megvéd minket az EU-tól amennyire tud.Szerencsétlen nemzeti kormány mindent elköveti amit csak lehet.Szóval hatalmas mákunk van ,hogy nem más került oda.Elképedve szoktam hallgatni őt.Pedig rá nem lehet mondani ,hogy egy ostoba pali.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.