Április közepe óta harmadszor vétózott meg Magyarország egy Kínát elítélő EU-s külpolitikai nyilatkozatot pénteken – számolt be róla a 444.hu.
Az EU 26 tagállama ezúttal a hongkongi elnyomás miatt akarta volna Kínát elítélni, ahol a 2010-es évektől egyre erősödött a pekingi kommunista hatalom elnyomása, és 2019 óta drámaian szűkítették a szabadságjogokat.
Az EU elítélő nyilatkozatát német külügyi források szerint egyetlen ország akadályozta meg, Magyarország.
A magyar magyar kormány áprilisban és májusban is megvétózott már Kínát elítélő nyilatkozatokat, Szijjártó Péter külügyminiszter szerint azért:
mert ezeknek nincs semmi értelmük, úgysem változik tőlük semmi sem.
A közelmúltban a magyar kormány eléggé belejött a dologba és megvétózott:
egy tűzszüneti felhívást is a gázai konfliktus idején
illetve egy megállapodást afrikai és karibi országok sorával
A német kormány külügyi államtitkára, Miguel Berger adta közzé a Twitteren, majd a német parlament külügyi bizottságának vezetője, Norbert Röttgen posztolt az ügyben.
A magyar kormány idén tavasszal Kína legfőbb védelmezőjévé lépett elő az EU-ban, korábban előfordult, hogy Görögország vétózott meg Kínát elítélő határozatokat, még amikor a baloldali Sziriza volt ott hatalmon. A magyar kormány kínai kapcsolatai különösen élénkek, kínai hitelből vasutat és egyetemet is építene, és az EU-ban egyetlenként kínai vakcinát is vásárolt.
- írta.
Forrás: 444.hu
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hogy borsot törjenek a normális pártok orra alá!
Egyébként meg tíz éve csinál hülyét belőletek mégis tömitek pénzel. Nem az Országot a tolvajt meg bandáját.
ügyletekbe keveredett és a Merkelék (ifjú CDU-sok) leléptették az öreget! Azóta hagyja az NSzK-t!... a Keresz-
tény Demokraták, sőt a bajor Keresztény Szociálisok egyenesen leß@rják! (;-))
Hát, ezt most elképzeltem! :DDD
Csendben, feltűnés nélkül megszabadulnak tőle. Ha valaki rákérdez, mi lett vele, ők nem látták, nem is hallottak felőle, majd élénken érdeklődnek, merre járhat, sajnálkoznak: csak nem történt vele valami?
az eu n belül! pl miért Brüsszel irányítja az egész EUt. Miért kell a migránsokat 100 ezer számra beengedni. Mikor lesz már komolyabb szankciók nem Magyarországnak, hanem a kormánynak.Korrupcios ügyek kivizsgálása mészáros Lőrinc, Eu s pénzek kivizsgálása, a parlamentben zajló túlzott büntetések stb stb Ezekkel nem foglalkozik senki csak Kínával meg a keleti háborúról van szó!
Nem kisfiam! te ,meg én,meg a többi csóró magyar ! A megveszett kúrva isten húzza bele a faszát még abba is aki itt migránsozik ,mint te!
Brüsszel nélkül megnézhetnénk magunkat ,kedves tudatlan segghülye rokker úr!
2022 ben ki lesz nyitva a szemetek ,de a börtönök ajtajai is ! Add uram Istenem,hogy így legyen !
Egyébként sose fogom magamat megérteni: Miért próbálom én felvilágosítania sötét,tudatlan ,elhülyített fazonokat?
Talán azért,mert nem voltam komcsi,mint a jelenleg regnáló fidesz legtöbb tagja! Nem vagyok semmi pártnak tagja! Csak gondolkodó ember,akinek nyitva a szeme és látja azt mérhetetlen rablást,lopást,Bizonyított tény,hogy az EU s pénzeknek csak az egyharmada jut célba,a többit lenyúlják !
Mint egy elszabadult hajóágyú! Úgy viselkednek ezek a hazaáruló mocskok!
Bármennyire is fáj a hazaáruló Fideszes szemét bandának, mi az Unió tagjai vagyunk, velük kell egyeztetnünk, a közös dolgainkat velük kell rendeznünk.
Aki ez ellen dolgozik az a hazánk érdekei ellen dolgozik!
Az ilyen óvodás hisztik amikor ma a legnagyobb beszállító kína de mindig valamivel rágják a fülét amúgy sem ér semmit. Ha büntetni akarják ne kórusművel támadjanak hanem ne bratyizznak vele és meg lenne oldva a keleti kérdés...
Cserébe kiviszik a kapott eu-s támogatást is.
Nem jött még el az ideje...!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/128076393_390322225544253_4419984717657384574_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=oKMQqy3e5ocAX8DLDX1&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=6b0463136540bd0eaf83f1e9ffd79ef3&oe=60E06876
Na jó még öt percet vétózok aztán hazamegyek
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/130286799_1677068582471065_4946387773203523578_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ppSNYSqWR-IAX_U3VBG&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=d3e1103b0ef5a6c0610ef3ab62c58b8d&oe=60DE3349
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F78.media.tumblr.com%2F6097232d97d13c34029b5b2053d3c570%2Ftumblr_pey439n4sX1qaxnn8_540.jpg&key=vojgdv3SYUGPkF04G6a1wg&w=600&h=407
Nemzeti ételünk a varnyú', apu imádja!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/132868446_109226844403100_3792814460277065207_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=KNeTVTitaekAX-yvOpd&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1a95723e26af39ec86f59cf79c632485&oe=60DF98F8
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/110313255_901667653646476_2037058515403373489_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=rCwmG34PyCcAX-TEKNP&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ab13a95d0fe4f288141fd5a2c2c9c63d&oe=60DE7E33
zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/BFA/2018_oktober/kaderek.jpg
Te majom ! Te hülye állat ! Te tudatlan tanulatlan analfabéta, Te hígagyú paraszt !
Melyik szót nem érted te bivalyborjú?
Na sürgősen lépj olajra te LÓTETŰ ! Ne rontsd itt az emberek hangulatát. Menj az ótvaras ,szarcsimbókos,büdös picsába! Oda való vagy . Miért nem tanultál ? Mert már akkor is hülye voltál baszd meg ! Akkor meg ne okoskodj,mert mint látod mindenki tudja,hogy a szádból kiáll a kapanyél,olyan paraszt vagy.
24.hu/belfold/2021/06/03/palotas-janos-interju-elovalasztas-orban-viktor/?tsrc=hirlevel&utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_campaign=napi_
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/58441220_456977375049329_1745487847399358464_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=wPkEmvEVNtAAX-TSiZf&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c56151eeda789d20fdab1232155d517e&oe=60E10585
Új hozzászólás