Nagyon szívére vette a fideszes érzelmű Nagy Feró, hogy a DK-s Vágó Istvánnak nem tetszett, hogy Németh Alajos (Lojzi) lett az Artisjus elnöke.

Nagy Feró őrjöngve küldte el a fenébe Vágó Istvánt: "Na most kussolj el! De gyorsan!"

Vágó Facebook-oldalán így kommentálta a történéseket:

Németh Alajos (Lojzi): "A negatív gondolatok, a hazudozások megváltoztatják a kristályszerkezetét a víznek. Ami az agyunkban 80 százalék."

Most megválasztották az Artisjus elnökének, így került elődei, mások mellett Huszka Jenő, Heltai Jenő, Kadosa Pál, Bölöny György, Petrovics Emil, Lendvay Kamilló, Bródy János, Victor Máté székébe.

Gratulálunk (a rá szavazó vezetőségi tagoknak is), és kívánjuk, sokáig óvja agya víztartalmának kristályszerkezetét!

- írta kissé gúnyosan Vágó. 

A posztra Nagy Feró vehemensen reagált:

„Hé Vágó István! El a kezekkel Németh Alajos Lojzitól! Hogy merészeled egyáltalán a szádra venni, bukott TV celeb!?!? Mi még emlékszünk, basszusgitározásból megbuktál, milliókat kerestél egy kamu kvizműsorban és még mindig a közpénzből költünk rád, mint BKV felügyelő bizottsági tag, mert ott nem kell semmihez érteni. Lojzi egy kitűnő zeneszerző, zenész, egy rendkivül szerény csendes ember, a dalait Kárpát medence szerte ismerik éneklik. Na most kussolj el! De gyorsan!!!!”

- őrjöngött a Kossuth-díjas Nagy Feró.

Forrás: Facebook

171 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Köszi Feró! Nagyon szépen a helyén kezelted a bukott kötekedőt!

Itt is libsi makákók! Kötözködtök, személyeskedtek, aztán érzékeny a lelketek, ha elküldenek a náthásba!

Épp ezt tettem most a tahó, paraszt Horizonttal! Megkapta tőlem a magáét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Bayeri felháborodás a nem tetsző mondatok miatt.

Ki az a Lojzi?
Qqberci
A Nemzeth Csótánya csak hozza a formáját...
csak úgy....
hála fideszéknek a feró is becsavarodott!
ezt teszi a tüdöddel a kussuth ha leszívod..
Nessy
Ha már kapott Orbántól egy Kossuth díjat, azt illik megszolgálni!
drrotf
Kiütközött a műveltség!Sokan sokszor leírták, hogy az egyetemi végzettséghez nem adnak műveltségi bizonyítványt.
Rizikó
Köszi Feró! Nagyon szépen a helyén kezelted a bukott kötekedőt!

Itt is libsi makákók! Kötözködtök, személyeskedtek, aztán érzékeny a lelketek, ha elküldenek a náthásba!

Épp ezt tettem most a tahó, paraszt Horizonttal! Megkapta tőlem a magáét.
Clavigo
@Rizikó: Hogy a francba lettél te ilyen agyatlan,,Shikarescu ? Valszeg cujkát kaptál ,anyatej helyett ...
csak úgy....
@Rizikó: shikim,te egy ,hogy is mondjam!? :) -oszt,hogy megy a sorod zalacsében mint biztonsági ör,te tanár úr ?
Dr plágium
Mindig azt hittem, hogy a csótányok nem bunkók egyszerűen csak csótányok. A nemzet csótánya bizony nagyon bunkó.
Rizikó
@bakcsubakka: Mindenképpen várok. Akkor kezdjük el begyűjteni a fajtádat!
Csizmás Kond
...szerintem is Vágónak kissé nagyra van vágva a szája...
Horizont
@Rizikó: semmit nem kaptam tőled te névváltoztató seggfej. Mit dicsekszel itt? Reggelire felzabálnálak ha akarnálak de te egy senki egy nulla egy orbán seggnyaló vagy tehát nem számítasz. Hülye öreg.
Rizikó
@Horizont: Takarodjál már kötözködő tahó mocsok!
Rokonaid biztos tagadják a vérségi kapcsolatot egy kivénhedt ribanccal!
Na hess, nyanya!
Rizikó
@bakcsubakka: Van egy kimondottan rettegő csoport, akik kitűnően megélnek ebből. Ne keverj velük. Na ott vonalkódos a gatya!

Szólhatnál Horizont elvtársadnak, hogy amíg nem tanul illemet, mocskosul fogom alázi a tahó fajtáját!
csak úgy....
@Rizikó: egy tahó nen tud alázni senkit,max. tahóskodni tud! shiki-shiki,neked már sosem jön meg az eszed..
Rizikó
@bakcsubakka: Figyelmeztettelek téged is, meg a retkes vén nyanyát is, hogy viselkedjetek.
Ha nem, hát nem! Na akkor takarodsz meg kussolsz szarhàzi! Nem udvariaskodok egyetlen személyeskedő patkánnyal sem. Veled sem kis buzi!
csak úgy....
@Rizikó: bolod likbu bolond szél ,ez vagy te cs.tibi laci.. :)
Rizikó
Na mostmár két libsi gennygócot alázok itt, akik nem hajlandóak a paraszt, tahó fajtájukon felül emelkedni! Babkacsutka, horizont a két takony.

Ha valaki még fel szeretné rugni az emberi társalgás szabályait, most szóljon, míg ilyen rövid a lista!

Hangsúlyozom, mindenkivel hajlandó vagyok emberi hangon beszélgetni, amíg nem kezd mocskoskodva személyeskedni!
Pági
Egyes hozzászólók is magas intelligenciával,kulturáltan nyilatkoznak meg.Egymás gyalázásában mindegyik Kossuth díjas lehetnek. Mit kompenzálnak ezek a figurák?
justhpeter
Végre megjelent a hiteles fideSS Kossuth-díjas kultúra.
Clavigo
@Rizikó: Csillapodjál Shikarescu,,,nem otthon vagy ,Csíkqrvaanyjában,,a fatornyos sátortáborotokban...te kis cujkatartály..Viselkedjél,,more.
Nyírfa
Német Alajos Lojzi és Vágó István összehasonlíthatatlanok. Lojzi a zenei gagyi, Vágó pedig a műveltség, a kulturális értékek megjelenítője. Momentán, hogy kit tartok el a közpénzből szívesebben, nem kérdés. Szegény Nagy Feró, aki egész életében nem dolgozott, nem öregbítette a magyarok hírnevét, semmit nem tett hozzá a jóllétünkhöz, nem alkotott maradandót, jó lenne, ha most már befogná.
Rizikó
@Clavigo: Viselkedjen a két szarházi, amelyik belém kötött. Addig fogom itt alázni őket, míg meg nem tanulnak viselkedni.
Horizont és babkacs személyeskedő tahók. Most tanulhatnak!
csak úgy....
@Nyírfa: azért a 8 óra munka,8 óra pihenés ,8 óra szórakozás az ö érdeme, még ha hagyta is kimenni a divatból,- a kossuth kötelez és függövé tesz . :)
laja70
Most már tudjuk, hogy a nagy ferkó nyelve hova tartozik!!!
csak úgy....
@Rizikó: rohamod van shikim? téged ismerve sosem fog elmúlni...,de majd hanvasztás után jobb lesz.
Clavigo
@Rizikó: Maximum " csókolomot " kellene köszönnöd mindkettőjüknek,,, ha már a viselkedést említetted.. ..Még sokat kell fejlődnöd...
human
Őszintén szólva szomorú ez a színvonal. És most ezt mindkét posztolóra értem.
Nyírfa
@Rizikó: 20.35

Kulturáltan viselkedni nem hajlandóság kérdése, Rizikó. Az velejárója az emberi létnek, születésünktől fogva természetünk. Persze, el lehet rontani egy gyermeket, ha a gyermek hajlandósága erősebb a csúfra. Sajnos, sokszor löki tévútra az utódokat a szeretetlen szülői minta.
Az emberség, az empátia, a szocializált társadalmi megjelenés nem feltételekhez kötött: majd akkor leszek jó ember, ha a másik is az, majd akkor beszélek szépen, ha az engem megszólító is. Ez nem így működik.
Az alázásban pedig ne leld örömöd, mert egyes egyedül magadat alázod.
Gyurka80
Vágónak csak az a jó, ha közülük való, vénségére elment az esze.
csak úgy....
@Nyírfa: bonyolult ez néki,nincsenek alapok és nem is kellenek neki!
ö egy arénába való jószág,aki elött ha piros rongyot rángatnak, attól bepipul-bebikul..
Rizikó
@Nyírfa: Sajnálom, de kezd elegem lenni abból, hogy kötözködnek, személyeskednek, trágárkodnak velem csak azért, mert nem egyezik a véleményünk.
Betelt a pohár és a tahóskodik velem, azt lealázom. Nem örülök neki de pedagógiai célzattal teszem.
csak úgy....
@Rizikó: arra még nem gondoltál,hogy elökeresed a józan,paraszti eszed? :)
szar dolog ha nincs..,föleg ha sosem volt.
csak úgy....
@Rizikó: pedagógiai célzattal ! :) - szóval te a megszünt birka suliba voltál tanár!
Nyírfa
@Rizikó: 21.18

Nézz utána a szakirodalomban, nevezhető-e pedagógiai célzatúnak az antiszociális akció-reakció. Tanulnod kéne szociológiát, sok mindent meglátnál, mi motiválja az emberi viselkedést.
Clavigo
@Gyurka80: Megjöttél te is,,te másik észkombajn ?
Istenakinincsen
@Rizikó: Magadat alázod,de ez nem baj.Talán igy tanulod meg a tiszteletet és az alázatot.
Kezd visszatérni a "régi"éned emlékszel?(buzikuss?)
Gyurka80
@Clavigo: Megjöttem, hogy egy értelmes is legyen a sok libbant között.
namihami
Csirkedaráló aláz? Hogy ez az ...""izé"" fogja magát és elkezd bárkit (!?!?) alázni? És azonnal a Vágóval kezdi? Magához képest!?!?!
Ezek a fideszes ""valakik"" tényleg ennyire hülyék? Vagy csak az ""eszme"" van rájuk ilyen hatással?
(ami egyébiránt mindre igaz--rangtól, pozíciótól függetlenül)
Horizont
Tudom sokakat felháborít ez a stílus és a lecsúszott színvonal. De már telítődtem ezzel a sok baromsággal amit itt nap mint nap idelöknek. Ők a hatalom seggnyalói kicsit sokat képzelnek magukról azt hiszik lenézhetnek bennünket megalázhatnak minket. Hát nem. Pláne az olyan nem aki nevet változtatva visszakuncsorog. Nem fogom eltűrni, hogy az ilyené legyen az utolsó szó, mert még azt találja hinni, hogy igaza van. Nincs! Semmibe nem tudom nézni az ilyen szemeteket csak úgy mint Ferót.
orsos vendel
Te szerencsetlen "kis fero" Bujkalj megint minit a 70-es 80-as evekben...Emlekszel ???
Nessy
@RonaGyuri: Csuti csótány! Egy új alfaj, csak Magyarországon van belőle egy díszpéldány!
csak úgy....
@Csizmás Kond: 20:13 persze szerinted a bayer zsoltinak meg nem! :)
Istenakinincsen
@Gyurka80: ma, 22:10
Szeretnél az értelmesek közé tartozni?Kell még rajta dolgoznod,de segitünk.Senkit sem hagyunk az út szélén.
csak úgy....
magyarország a hülyék miatt tart ott ahol tart és nem orbán miatt!
orbán a hülyék nélkül tehetetlen lenne,persze ezt a hülyéknek hiába is mondom..
Istenakinincsen
@csak úgy...: Sajnos ez van,de nem mondod hiába.Mindenki nem lehet hülye.Az idő mindent megold,talán a következő generáció megtalálja a helyes utat.
Borsodi
A nemzet csótánya,a nyomába se jöhet Vágó Istvánnak! Csak hasonlítsuk össze Vágó I hány nyelven beszél Feró még Magyarul se tud.De itt a celebek hülyék, focisták és a politikusok érvényesülnek.
division
Vágót nagyon szerettem egykoron, de a politikai pályafutásával elvágta nálam magát, ami teljesen független attól, melyik párt színeit képviseli. Ferót is szerettem nagyon az igazi Beatrice idejében, de ma már ő sem más, mint egy nulla celeb. Szóval mindketten elmehetnek a fenébe...
puszt
Miért is "kamu kvíz"?
Mikor fogsz te annyi helyen járni, annyi mindent ELOLVASNI (megérteni) mint Vágó?
Mikor leszel te ember?!!!
puszt
Hé Paraszt... melyik út vezet Budára?...
Rizikó
@Istenakinincsen: Tanuljanak tiszteletet a kötözködő, tahó, parasztok. Senkivel nem bánok durván, amíg rám nem támad. Aki ezt merészeli azt kiosztom. Kevés ettől egyszerűbb dolog van, csak nem akarod elítélni az agresszív, mocskolódó elvtársaidat!
Megmondtam, nincs pardon. Aki nem tud viselkedni, megalázom!
Dr. Proktor
Segítsen már valaki, ki ez a Nagy Feró?
Rizikó
@Nyírfa: Pszichológia a tárgykör, amibe ez tartozik, de esetünkben még oda sem. Az agresszív, viselkedni képtelen, trágár alakokat idomítani kell. Ezt azokkal szemben alkalmazzuk, akik képtelenek a logikus gondolkodás összefüggéseit megérteni.
Így én ezeket most idomítom.
Ha ez zavar és nem értesz vele egyet, miért nem nekik szólsz, hogy viselkedjenek? Biztos rád hallgatnak? Vagy egyetértesz azzal, hogy a más véleményűekkel szemben erőszakosan, tahó, paraszt, latkány módon kell fellépni? Itt az idő színt vallani! Nem szabad áldozatot hibáztatva szörnyűlködni, mert bizony az álságos.
nezelodo
Bizony nem használ a Ferónak ez az ízléstelen elköteleződés, bármelyik oldalról nézzük is. Persze nem tudhatja senki, ha megéri az ő életkorát, mennyire lesz az idő előrehaladtával agyalagya... Ja és reménykedjünk, nem a politika és az érte járó pénz veszi el a maradék eszünket, mert arra kár lenne elpazarolni.
kulabombaafityiszre
@Rizikó: ma, 06:17
Akkor tiszteleted jeléül ki is nyalhatod ennek a büdös paraszt nagy feró,de inkább csótány seggét,te román kerge birka.
Csizmás Kond
@csak úgy...: Hol a lószarba látsz itt Zsótot..bedrogoztál vagy mi a bajod ?
Rizikó
@kulabombaafityiszre: Rohamod van, libsifüles?
nezelodo
@kulabombaafityiszre: 07:49. Nem méltányolod a kis fő idomár igyekezetét? Vagy Te is várod a kis nácitól, hogy helyre tegye pld. az aranyszájú Bayer Zsótit az ötösszámú tagkönyvével együtt?
simmering73
@bakcsubakka: tegnap 20:25 Ő egy identitászavaros nyomorult. Apja cigány, anyja zsidó, ő meg most éppen szkínhed.
szép új világ
A nemzet csótánya nem hazudtolta meg önmagát. Hozta a formáját. Hogyan is mondják, a stílus maga az ember?
solidedge
Feró a zene háttérzaj kategóriájának jeles képviselője.Figyeljünk oda minden szavára. Hát ha kiolvasunk belőle néhány érztelmes szót.
Horizont
@bakcsubakka: 20:28
Köszönöm szépen:)
Toller Béla
Te nagyonfasz feró! A víz kristályszerkezetéről mongyá valamit, aztán tűnés ...Vágónak semmi baja a Lojzival, egyébként, neked van valami nagy bajod ...ne nyajjá má annyira be ...
Pálffy
Hű de nagy prosztó ez a Nagy izé! Patkány voltál, az is maradtál. Ámbár a patkányok tiltakoznak amiért téged patkánynak neveztelek ...
Nyírfa
@Rizikó: ma, 6.27

Kedvesem, a szociológia és a pszichológia között alapjáraton átfedés van. Nézd el nekem, hogy ezt biztosan tudom.
Sem cirkuszba, sem állatkertbe nem megyek, mert az idomított , elzárt állatokkal mélyen együtt érzek: csak az ember képes tudatosan kínozni bárkit, bármely lényt is. A magát felsőbbrendűnek tartó ember. Milyen abszurdum ez a mindenkori gondolkodók szemében. Azért jó, hogy nem vagyunk egyformák, különben egy-kettőre kipusztítanánk egymást, és a bolygónkkal együtt mehetnénk a levesbe.
Rizikó, mielőtt bárkit is idomítani akarsz, mint elrettentő példányra, nézz magadra.
Bár, tartok tőle, hogy ez még várat magára. Kár. Minden elveszett ember, minden eltékozolt pillanat: veszteség.
Al X
@CsipkeRózsa: (péntek 19:34) "Ki az a Lojzi?"
Lojzi a nővérem gimnáziumi osztálytársa volt. Kémia tagozatos osztály volt! Lojzit már akkor is csak a zene érdekelte. De jó embernek ismertem. Úgy fest, nem sok kémiai tudás ragadt rá. Hogy most milyen ember, azt nem tudom.
Gyurka80
@Istenakinincsen: Te biztosan nem tartozol azok közé!
csipetke
Nemzet csótánya?! Régen volt már az.Ma már orbán nyalogánya lett ez a kiöregedett ripacs. Vajon mi lesz az ilyen nyaloncokkal,ha az ellenzék fut be?Segget cserélnek maguk előtt? Bár az efféléknek,mint ez a vén majom,vagy Ákos,Pataki Attila, ez könnyen megy..
Rizikó
@Nyírfa: Az idomítás nem fájdalom nélkül való. Az embereket nevelni lehet, hiszen ésszel belátható, amit tennie helyes. Sajnos vannak állati szinten élő, embernek kinéző lények, akiken csak az idomítás segít.

Itt a szemkinyomó cigány. Ha gondolod, neveld, de magam inkább idomítanám ezt az ember alatti lényt.
Istenakinincsen
@Gyurka80: Jó veled társalogni.Sugárzik az értelem a szavaidból!Tanits még Mester!
kulabombaafityiszre
@Rizikó: ma, 07:52
Neked lesz majd ha a csótány büdös seggét nyalod,bár te ehhez hozzászoktál már román kerge birka.
Istenakinincsen
@Rizikó: ma, 06:17
Esetleg ha ráérsz elgondolkodhatnál azon,hogy ki és miért támad rád.Lehet hogy nem is téged támad csak te érzed támadásnak a valóságot!Amig ezt nem fogod fel,addig magadat alázod.
Rizikó
@Istenakinincsen: Tudod, ha hülyéznek, sértegetnek, személyeskednek, mint a paraszt Horizont, nem tudom békés csevegésnek tekinteni.
Van véleményem és ha valaki nem ért velem egyet, azzal nem mocskolódok. Igaz, én nem vagyok toleráns liberális, mint a velem tahóskodók, csak egy nemzeti érzelmű magyar.

Ilyenkor látszik, a liberàlisok tolerancia szintje, ami nulla!

Tehát, jó lenne átgondolnod, kik nevezik magukat toleránsnak és miért nácik mégis?
Rizikó
@Istenakinincsen: Lesz nektek nemulass!
Istenakinincsen
@Rizikó: Kire haragszol annyira és miért?
Rizikó
@Istenakinincsen: A magyargyűlölő idegenszívűekre. Értsd ahogy írtam.
Istenakinincsen
@Rizikó: Kik azok a" magyargyűlölő idegenszívűek"?
Ezzel azt sugallod hogy nemtoleráns náci vagy!Nem érzed?
Néro
@RonaGyuri: Ez is csak egy az ötkeresztes vizeletes Nemzethy Lovagok sorában.
Gyurka80
@Istenakinincsen: Tanítson téged a degenerált koalíció!
Rizikó
@Istenakinincsen: Nem is vagyok toleráns és a nácizásra teszek magasról!
Aki a nemzetem érdekei ellen ágál azt szívesen felrugnám, a buzi és komcsi pátyolgatókkal együtt.
A libsikhez képest a nácik urak voltak!
Rizikó
@Istenakinincsen: A nemzeti szocializmus a szocializmus egyetlen működő formája volt.
Rizikó
@bakcsubakka: Nyugi! Megüt így a guta téged!
Istenakinincsen
@Gyurka80: ma, 20:13
Azért bátorkodtam hozzád szólni,mert azt állitottad hogy értelmes vagy.Ha ez igaz lenne akkor elvállaltad volna a "tanitást".
Tévedtem.Sokat kell még tanulnod ahhoz,hogy tanithass.(engem már nem tudsz)és gyanitom hogy másokat sem.
Istenakinincsen
@Rizikó:ma, 20:36
Sokféle rendszer volt már.Egyik sem működött jól.Ennek megvan a jó oka:Az ember és a téves egoizmus.
Megszületett már a múltban a helyes ideológia,de zsákutcába jutott ugyanezen okok miatt.
Eltévedtünk.Ma már kevesen ismerik a helyes utat.
Rizikó
@Istenakinincsen: Amikor a pénz és mások kizsákmányolása a cél, ott már letértünk az útról. Nem tegnap volt.
Rizikó
@silber13: Minek őrjöngsz metélt szarházi? Takarodj a fajtádhoz, amíg fel nem ismernek és gyömöszölnek a szar közé vissza!
Nyírfa
@Rizikó: Az emberiség földi léte nem más mint egy hosszú út a születéstől az eltávozásig. Sok millió évvel ezelőtt kezdődött és nem tudjuk, mikor lesz vége, vége lesz-e valaha is. A magunk kárán vagy üdvözülésén tanulunk, tehát az a kijelentésed, hogy már akkor letértünk a helyes útról, amikor a pénz és a kizsákmányolás lett a cél, nem állja meg a helyét: ugyanis nem emlékezhetsz 2022-ben arra, hogy volt-e helyes út évmilliókkal, vagy akár évezredekkel előttünk.
Az életünk - nemcsak a személyes, hanem általában véve az emberiségé - folyamat, telis-tele választási lehetőségekkel, amelyek előrevihetnek vagy visszadobhatnak minket.
Szerinted te, aki a nácikat uraknak tartod a liberálisokhoz képest, s a nemzeti szocializmust a szocializmus egyetlen működő rendszerének, hol tartasz a saját utadon? Még sírsz a pólyádban, esetleg mászol a járókádban vagy beírattak a bölcsődébe? A kérdés költői, nyilvánvalóan fejlettnek érzed - akarod érezni - magad, olyan vágyképeket vetítesz magad elé, amelyeken egyetemi katedrákról szólsz a tanítványokhoz, netán hadseregek felett diszponálsz.
Én úgy gondolom, alaposan megrugdalt téged a szülői ház, durvák az emlékeid, s ezt most vissza akarod adni, te rugdalsz szavakban vagy ténylegesen, miközben egyetlen valódi vágyad van, hogy valaki végre szeressen.
Szeretni nagyon jó, Rizikó, annyira jó, hogy kívánom neked, találd meg magadban ezt az érzést.
Mert ott van, csak feketére festetted, és rárajzoltál egy horogkeresztet, a pusztítás jelképét. Így idomítod saját magadat valamire, ami teljességgel idegen az élettől.
Rizikó
@Nyírfa: A tudás és az elvonatkoztatás olyan emberi princípium, ami megvéd attól, hogy ismét minden hibát újra megéljünk. Így az általánosítás is az életben maradást szolgálja, mint az előítélet.
Az ókori filozófusok felismerték az emberi lélek mozgatóit a fejlődés pedig megerősítette azt. Neked miért is kell nácizmusban gondolkodnod? Szélesebb a spektrum, mint gondolnád.
Magam magyarok között akarok élni és számomra csak férfi és nő létezik. A normális átlagtól való extrém eltérést eltűrôm, de nem fogadom el. Tipikus fajtajelleg alapján óvatos vagyok az emberekkel, de azt hiszem te is.
Gondolom, cigànytelepen nem állnál meg egy esetleges gázolás után, pedig milyen trendi is lenne az.
Nem akarok cigány szomszédot, se négert, se arabot. Ennyi. Hasonló a hasonlóhoz. Magam itthon vagyok és én akarom eldönteni, kikkel vagyok hajlandó együtt élni. Na a normalitás, ha neked nácizmus, akkor Magyarország döntő hányada náci!
Nyírfa
@Rizikó: Ha tudsz valamit, de nem veszed figyelembe, akkor a tudás illúzióját éled, nem a valóságát, tehát semmiképpen nem lehet alapelve az emberi létezésnek. Hogy mégis fixálódott az a gyakorlat, hogy valamit helytelenítünk, mégis megtesszük, az a túlélési ösztönnek tudható be, mégpedig a legprimitívebb ágának: félek, tehát megpróbálok megszabadulni a félelmem tárgyától, alanyától, ha kell megölöm, kidobom, elpusztítom. Pl. elégetem a könyvet, amit nem értek, ami túlnőtt rajtam, és általa kevesebbnek érzem magamat. Sorolhatnám a legelvetemültebb példákat , hogy mi mindenre képes az ember csak azért, hogy figyeljenek rá - sorozatgyilkosok -, hogy fontosnak tűnjenek, hogy jelezzék valamiképpen: ők is a világon vannak, és érvényesülni szeretnének. De miért mások kárán? Miért nem a valós tehetsége, képességei alapján. Miért is kellene versenyeznie valakivel azért, hogy különbnek bizonyuljon? Önmagában talán nem érték? Dehogynem! Nincs ember érték, tehetség nélkül. Éppen ez , illetve ez lenne a szülők legnemesebb feladata: lehetővé tenni, hogy a gyermek önazonos legyen, felfedezze mindazt, ami által boldogulni tud az életben, amitől harmonikus kapcsolatok teremtésére válik alkalmassá. Nekünk szülőknek nincs más dolgunk, de ez a felelősség , a gyermekeink útnak indítása mindennél fontosabb.
Az ókori tudósok, filozófusok mindent felfedeztek, megfejtettek, ideje lenne kamatoztatnunk az ismereteket. Ismered Szókratész elveit? Csak két idézet tőle:
-Az emberi tudomány inkább a hibák elpusztításáról szól, mint az igazságok felfedezéséről.
-Csak a belülről jövő tudás az igazi tudás.
Ezekről beszélek, Rizikó. Te a vélt, valós hibákat nem kijavítani akarod, hanem legjobb esetben is "megrugdalni" az elkövetőjét. De nem ragozom, nem a szapulásod a célom.

S ha már ókor: Periklész nagydíjas igazsága: " A boldogság a szabadságban van, a szabadság pedig a bátorságban. "

Én emberek között akarok élni, s számomra az ember annyiféleképpen létezik, ahányféleképpen az öröm a...
Nyírfa
Sajnálom, lemaradt a vége.

Tehát, számomra az ember annyiféleképpen létezik, ahányféleképpen az öröm a számára.

Egy régebbi reklámban jelent meg egy Down-szindrómás fiatal azzal a bölcsességgel, hogy ő nem átlagos, hanem speciális akar lenni. Aki ezt érti, az érti Szókratészt is.
csak úgy....
magyarország lassan lecsúszik az orbán-feró szintre, @Rizikó: -ból meg filozófus lett! :)
-csillog villog az idegen szavak szótárad shiki,persze attól még butuska maradsz..
durbincs
@simmering73:@Eladott Ország: Namely: aki @Aki Én: 50IQ-val magának csak ennyimegy ?mert genetikailag-agyibeteg?
nameg ez az Ótvar ? @Horizont: ? @csak húgy...: ?
Rizikó
@Nyírfa: Nem érdekelnek a beteg agyúak, bár sajnálom őket, de nehezen viselem a közelségüket.
Tudom, hogy a kultúra és a tudomány hordozója a fehér ember és a történelem ezt bizonyította is. És igen, kell könyvet égetni, mert a beteg buzi, gender, cigány sajnáltató propaganda oda való.
Nevén kell nevezni a mocskot és nem tolerálva elfogadni! Ha pedig bőrszín alapján kimutatható a bűnözés megoszlása, nem a hirnököt kell meghurcolni.

Aki ezt nem fogadja el, ne éljen, közöttünk, fehérek között. Mi büszkék vagyunk a nemzetünkre, történelmünkre, a hazánkra és nem fogjuk eltűrni, hogy mások mondják meg nekünk, mi a helyes! Aki ezt tagadja, a magyarságát tagadja és semmi kresnivalója itt!
Nyírfa
@Rizikó: Egy valami jó a kommentváltásainkban: mindketten nyilvánvalóvá tettük a világképünket, s meghatároztuk a benne elfoglalt helyünket.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: 6:27

hozzászólásod egy részmondata: "Azért jó, hogy nem vagyunk egyformák,"

Szilveszteri Sas kabare 2004 Nem vagyunk egyformák!

www.youtube.com/watch?v=sIOj6k5WrU8
Rizikó
@Nyírfa: Én eddig is tudtam, hol a helyem a világban, most te csak gondolod. Meglátjuk ki lesz a nyerő!
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Köszi! Nagyon kedveltem Sast, minden kabaréját megnéztem, többször is - a tévében. Ezt is megfogom, amint megmelegedett az ebédem.
Nyírfa
@Rizikó: 15.00

Én sosem versenyzem. Csak teszem a dolgom, és hagyom, hogy az Élet legyen az iránytűm. Pontosabban: igyekszem hagyni, mert ehhez befelé kell figyelni, ami megfelelő tudatállapotot igényel.
csak úgy....
@Rizikó: shikim,neked most zalacsében van a helyed,örülök,hogy végre sikerült munkát találnod! :) tibim,te egy nagy tanár...
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 14.48

Nem vagyunk egyformák, hála a jó istennek! :))

Ez nagyon jól esett. Evés közben világ életemben olvastam vagy tévéztem, halmoztam az élvezeteket.
Mekkora színész volt Sas!
csak úgy....
@bakcsubakka: na de kettö tanári "végzettege" is van,már mint a shikaris rizikónak..
nem régen a facebookon is ezzel a nárcisztikus viselkedésével vádolta az egyik volt barátnöje,szóval beletrafáltál a rizikós shiki jelleme közepébe!
Rizikó
@bakcsubakka: Különb is vagyok a retkes, sárkunyhós analfabéta oroszlánvadászoktól, de tőled meg fényévekkel. Hogy jösz ahhoz, hogy beugass egy fehér ek? Takarodsz retek!
csak úgy....
@Rizikó: hmm különb? -tibim, te még a deákné vásznánál sem! :)
Horizont
@bakcsubakka: Hát igen én is elveszítem emberi mivoltomat és kihozzák belőlem az állatot.
De arra is rájöttem ezek sokszor provokálnak minket, hogy felpörgessék a kommentszámot . Maguknak is hiszen ezért fizetik őket és a Propinak is jó. Remélem sikerül uralkodni magamon és válasz nélkül bírom hagyni őket. Nem könnyű, mert én nehezen viselem el ha valakinek nincs igaza, aljas és az utolsó szó is az övé.
Horizont
@bakcsubakka: 16:38 de nagyon jólesett:)
Rizikó
@Horizont: Te nem elveszíted a türelmed, hanem egy intoleráns, tahó, kötekedő vagy. Nehogy azért más legyen már a hibás, mert nem tanultál meg viselkedni!
Rizikó
@Nyírfa: A belső béke a tudatban levő harmónia tárgyiasulása. Békében élek magammal és tudom helyén kezelni a dolgokat.
Nyírfa
@Rizikó: ma, 6.17

Hallottál már az ego haláláról? Ez az a folyamat, amikor felolvadunk a mindenki valóságaként létező krisztustudatban. Ez a szeretet állapota. Sok ember éli át egy-egy pillanatra, hogy aztán törekedjen ennek az élménynek a megértésére, az ismétlődésére. Persze, alázat nélkül nem fog sikerülni, ha valamit nem lehet akarni, megszerezni, megerőszakolni, az a szeretet. És tudod, mi a legfájdalmasabb? Amikor ezt a csodálatos létállapotot, ami maga az élet, megtagadjuk. Ebbe a tagadásba szoktunk belebetegedni, és belehalni.
durbincs
@Eladott Ország: A maga szines pirulái mellet ? Ez Bagatel mi ? @Eladott Ország: ?+@Emmersson71: a Bezzeg - Tahó ?+ @elmúlt karácsonyok szelleme: az " Órosorság , Bányaprofessora " 50Iq-val ? @bakcsubakka: meg a bánya-fogyatékos ?
Rizikó
@Nyírfa: Nem nagyon zavar! Békében élek magammal és kiállok mindig, minden körülmények között az elveimért.
Aki pedig ezt nem kedveli, nem érdekel, de megvédem magam.
Istenakinincsen
@Rizikó: tegnap, 17:21 Megvéded az elveidet fegyverrel???
Akkor kezdheted védeni magad!Déjà vu érzésem van.Pont eddig a pontig jutottam el a shikari nicknevű "féreggel"
Azt javasoltam hogy vegye a szájába a fegyvere csövét és használja a hüvelykujját.
Remélem nem lett baja...de eltűnt.Lehet hogy neked is meg kell tenned.Újjászülethetsz új néven,de ugyanaz maradsz.
Rizikó
@Istenakinincsen: Nem nekem kell meghalnom a hazáért. Haljon meg az ellenség. Lődd szét a fejed bátran, nem fáj érted a szívem.
Istenakinincsen
@Rizikó: Látom már régen hogy alig várod a személyeskedést.Akkor vagy elemedben.
Te keresed az az ellenséget ugye?Akkor is ha nincs?
Rizikó
@Istenakinincsen: Normálisan szóltál, olyan hangú választ kaptál! Szerintem korrekt hangnemben zajlott a polémia!
Istenakinincsen
@Rizikó: Igen csak éppen semmi értelme nem volt.Ami viszont ebből az egészből kiderült az elég szánalmas rád nézve.
Rizikó
@Istenakinincsen: Nekünk elég az áprilisi kétharmad. Most újra fogjuk itthon rajzolni a világot. Neked fájni fog, az biztos!
Istenakinincsen
@Rizikó:ma, 05:10
Ki az a "nekünk"?A sok agymosott birka?Mi a francot akarsz te újrarazolni???Ebben a picsányi országban téged kellene kiradirozni azután újrarajzolni...Tudod mi fáj nekem már most?Az hogy az embereknek kell politizálni azok helyett akik ezért busásan meg vannak fizetve.
Rizikó
@Istenakinincsen: Nekünk, magyaroknak. Nem volt világos?
Istenakinincsen
@Rizikó: Jaa értem.Teljesen világos.Ebben a picsányi országban csak a fideSS magyar szerinted meg a cigányok és a te fajtád.?
A többiekkel mi lesz?Akik valódi magyarok és nem menekültek el mert itt az otthonuk itt a családjuk.
Te milyen magyarnak képzeled magad?Kétféle magyar van?Akkor téged gyorsan ki kell irtani.Te nem vagy magyar.
Egy senki vagy,egy betolakodó féreg aki magyar akar lenni.Sosem voltál magyar és nem is leszel soha.
Rizikó
@Istenakinincsen: Látom őseid vére legyőzte a nevelést és gyilkol ád a magyarokat. Rossz hírem van. Ha elkezded az erőszakoskodást nagyon messzire zavarunk el! Mi magyarok, a többség!
Aki kisebbségben marad annak nem vagyunk kíváncsiak a nyüszítésére. Menj haza, az a mi országunk!
Istenakinincsen
@Rizikó: Ki az a mi te barom?Cseppet se zavarjon hogy én itthon vagyok és itt is maradok.Jó hirem van!Akinek takarodnia kell az te vagy és az élősködő féreg fajtád.Ilyen kártevő magyarok nem kellenek mint te.
Ezt a meccset már elbuktad egyszer még az előző"nick"életedben @shikari:néven.Semmi kedvem újra játszani az új neveddel ugyanazt a meccset.
Rizikó
@Istenakinincsen: Te magyar? Ne röhögtess már libsi génhulladék! Bizony. Ilyeneket fogsz kapni a paraszt, tahó pofádba, ha nem viselkedsz!
Istenakinincsen
@Rizikó: Tahó voltál és új néven mégnagyobb tahó vagy.Takarodj kutya.Irogass amit akarsz csak ne nekem.
Undorodom tőled.
Rizikó
@Istenakinincsen: Te jöttél kötözködni velem, most meg lepattogzott a liberális máz rólad! Nem kerestem a társaságod, te jöttél beszélgetni. Amikor megbuksz és nem megy a hülyeséged elfogadtatása, akkor meg őrjöngsz! Szerencsétlen, fuss a gazdidhoz!
Istenakinincsen
@Rizikó: Nem én buktam(szerintem)...te égeted magad,de sokat fejlődtél.Szinte újjászülettél az új nick neveden.
Kerülöd a "buzikuss" shikari szlogent,de a stilus ugyanaz.Újra kell születned új néven,mert ez is már leszerepelt.
Ne legyenek kétségeid,mindegy mi a nick neved beléd fogok kötni mert útállak mint egy darab szart.
Az vagy.egy nagy rakás szar.
Rizikó
@Istenakinincsen: Na látod, ezért nem fogok veled beszélgetni, mert egy tahó, őrjöngő kis nyomorult vagy, aki még érvelni sem tud, csak trágárkodva személyeskedni.
Szóval valódi liberális senkiházi!
Istenakinincsen
@Rizikó: Nézz utána mit jelent:Liberális...
Medvepapa
@Rizikó: Anyád nagyon fel sírt mikor meglátta, hogy ilyen hülye kölköt szült erre a világra???
Rizikó
@Medvepapa: A tied hogy visel? Undorodik még?
Rizikó
@Istenakinincsen: Tudom, mit jelent, meg azt is, hogy minek hazudják!
Istenakinincsen
@Rizikó: ma, 05:43
Elég lesújtó ha a kormánypártiak és az ellenzék másképp értelmezi a szavakat és a fogalmakat!
Akkor talán vissza kell menni az időben és legelőször tisztázni kellene a szavak és fogalmak valódi jelentését.
Ha ez sikerül akkor lehet továbblépni.
Rizikó
@Istenakinincsen: Nem egy nyelvet beszélünk!
Istenakinincsen
@Rizikó: ma, 21:32 Ha nem egy nyelvet beszélünk akkor nem magyar vagy!
Alapvető probléma ha nem érted a magyar nyelvet/vagy másképp érted/.
Ezt a meccset is lejátszottuk már előző shikari életedben.Akkor románul irtam neked hátha megérted.
Most rátalaláltam a valódi nyelvedre:Vitu khul kapor germo xoxeno.(nincs hozzá google forditó:)))
Rizikó
@Istenakinincsen: Félreértettél. Te nem tudsz magyarul.
Istenakinincsen
@Rizikó:ma, 21:43
Téged nehéz félreérteni.Próbáltam több nyelven is,de én sajna csak magyarul értek.Cigány nyelven is tájékoztattalak...hátha azt megérted!De ezt már lejátszottuk úgyhogy nem szeretnék újra felesleges köröket futni.
Nem igérem hogy nem fogok belédkötni,de a baromságaidra már nem látom értelmét válaszolni.
Vili??
Rizikó
@Istenakinincsen: Nem érdekel a beteg agressziód. Mi magyarok tudjuk mit akarunk és a többség vagyunk. Vagy betardod a szabályokat, vagy hazahúzol, ahonnan jöttél. Tel Aviv?
Istenakinincsen
@Rizikó: Szerencsére nem te szabod meg a szabályokat.Feleslegesen ugatsz itt hamiskutya.
Rizikó
@Istenakinincsen: Szerinted érdekel egy beteg kis buzi vinnyogása?
Istenakinincsen
@Rizikó: Ha nem érdekelne nem ugatnál.Buzikuss!(ismerős köcsög?)
Rizikó
@Istenakinincsen: Na ilyen egy libsi, mikor már lepattog a félműveltség máza is róla!
Rizikó
@Istenakinincsen: Bizony primitív! Ilyen az ha buta vagy, de erőlködsz!
Istenakinincsen
@Rizikó: Nincs rajtad valami OFF gomb?Erőlködj már egy picit és nyomd meg! (keres a kutya):))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok