Demjén leszögezte, hogy az ő generációjának eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel.

Demjén Ferenc üzent a demonstráló pedagógusoknak: "Azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról"

Demjén Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész koncertje a Margitszigeti Szabadtéri Szinpadon 2020. augusztus 24-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szabadságról, hazaszeretetről, vallásról és a tanártüntetésekről is beszélt Demjén Ferenc a Mandinernek adott interjújában. Azt mondta, csodálkozik azon, ahogy a diákok az utcára vonulnak, szerinte ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerinte nem ér meg néhány lyukasórát.

Egyre többen vannak, akik már a kommunista rezsim bukása után nőttek fel, s nincsenek tisztában azzal, mit jelentett valódi korlátozások között élni, napról napra próbálkozni. Csodálkozom azon is, ahogy a diákok az utcára vonulnak, állításuk szerint a tanáraik érdekében – bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. Ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát

- nyilatkozta Demjén.

A zenész hozzátette:

Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel, igaz, akkoriban ezt nem is lehetett megtenni. Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz.

A szabadság szóról a Kossuth-díjas énekes elmondta, neki ezt azt jelenti, hogy 

 az ember bármit megtehessen és elérhessen az életében, amivel nem zavar vagy korlátoz másokat. Igaz ez a tetteinkre és a gondolatokra is. Csak akkor tudunk egyénileg és közösségileg is fejlődni, ha szabadság van. Mindkettő fontos, hiszen ha van egy jó elképzelésünk, de nem vagyunk képesek hasznossá és valóságossá tenni, akkor önmagában nem ér semmit. Teret kell tehát adni mindenkinek a kibontakozásra, ám csakis úgy, hogy azzal az embertársaink lehetőségei ne csökkenjenek. Különbséget kell tenni a szabadság és a szabadosság között! Úgy vélem, a rendszerváltozást követően ezeket gyakran felcserélték, sokan ma is úgy vélik, mindenek felett áll a „mindent szabad” elve, pedig nem így van. A valóságot, például a fizika vagy a biológia törvényeit nem lehet átírni. Mindennek van határa.

Demjén arra a kérdésre, hogy akad, aki szerint ma is diktatúrában élünk, azt válaszolta:

Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint butaság. Ám az sem oldott meg mindent, hogy kiteljesedhettek az 1990 előtt korlátozott vagy megszüntetett szabadságjogaink. Akkoriban párttagság nélkül aligha lehetett érvényesülni. Persze akadt olyan is, aki annak idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis miniszterelnök lehetett. Valójában ott maradt, ahol volt, „csak” irányt változtatott, s már a kapitalizmus letéteményeseként tűnt fel a közéletben. Csakhogy amit itt próbáltak az elején létrehozni, az inkább volt posztkommunizmus vagy rablás.

Forrás: Mandiner, Telex

102 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lendkerék
Mire nem képesek ezek a becsicskult szervilis oldrokkerek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Hányás vagy rózsika.. persze te kapsz gázsit a fideszes seggnyalásért, úgy mint a nagy feró is.
justhpeter
Megnyugodhat Rózsi, neki már nincs lejjebb. A totális demenciája átsegíti mindenen.
Jozefina
Rózsi évek során elment az agyad!!!?? A te korodban nem kellett sem a pedagógusok érdekeiért, sem másokért tüntetni, mert nem volt rá ok!!?? A Kossut-díjért te is képes vagy minden aljasságra!!??
Havanagi
"Persze akadt olyan is, aki annak idején Moszkva nagy barátjaként vitézkedett, a rendszerváltozás után mégis miniszterelnök lehetett. Valójában ott maradt, ahol volt, „csak” irányt változtatott, ..."
Ja,ja és akad olyan is aki harsogta,hogy "ruszkik haza",majd mára az oroszok barátja lett.Ez nem ugrik be? rózsi?Nem kellene neked politizálni,mert ahhoz nem értesz.
sokanvagyunk
Kedves Rózsi, inkább zenélj. - Egy nálad idősebb...
vacsi
A diákok "valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. "
Nagyon is igaza van!
paperboy
Egy jó száma volt a romlott zsidónak még régen: Jöjj vissza vándor

Az qrva jó. Szégyellem, de szeretem!

www.youtube.com/watch?v=9-fYwkLdc_E
tothjani
Minden lezüllőt vén marha aki a múlt rendszerben viszonylag jól menő zenész volt és eldorbézolta a keresett pénzt most a közpénzért Orbán hátsójához dörgölődzik.
Persze ez nem gond mind a 15 millió magyar imádná Orbánt ha kapnánk havonta annyi közpénzt amiből kényelmesen megélünk, és igazából itt nem kell milliókra gondolni, garantált 250 ezer forinttért havonta már sokan szeretnék a rohadék szemétládát.
Emmersson71
Demjén egy szervilis vén fasz.
Inkább ezt a homár öltözetét magyarázza meg végre..vagy vallja be, hogy buzeráns!

femina.hu/hazai_sztar/demjen_ferenc_ciki_foto/
Havanagi
@Maccska: hülye vagy te,aki nem bírja felfogni a lényeget,vagy mint hű csicska nem is akarja,vagy mindkettő.Anyádat hülyézd!!!
Gyurka80
@Havanagi: Azok a ruszkik , már nem azonosak a mostaniakkal.Ahogy te 20 is 30 évvel ezelőtt is más voltál.
jáger laszló
Demjén inkább tartsa + a véleményét mert nincs tisztában a pedagógusok helyzetével!!!
Most a partvonalról énekel,de igencsak hamisan
Ejnye Feri!
Ha nem szóltál volna ,bölcs maradtál volna
csak ennyi
barátilag
J.L.
Gyurka80
@Horizont: A hülye tanaraknak nem kellene a kiszolgáltatott diákokkal tüntetgetni!
sveikukac
Ma is szívesen hallgatom a dalait, igényes zene, nívós szöveg. Azt sem mondom, ne ártsa magát a politikába, mert neki ugyanúgy joga van arra, mint bárki másnak. Ám mielőtt megszólal, nem ártana gondolkodnia is! Talán rájönne, hogy az ő idejében nem voltak ilyen súlyos problémák a pedagógus hivatás környékén. Az ő idejében például a fiatalok egyáltalán nem mobiloztak, és más sem... Az, hogy a diákok az "útált" tanárok mellé állnak, az minimum elgondolkodtató. Persze, Soros minden nebulót egyenként lefizetett...
fergeteg
Hülye bolsiknak mindegy csak ugráljanak. Senkiházik.
Szabad oktatást ???A mezőn te idióta liberálkommunista féreggyüjtemény!
Elkezdjük a kiiktatásukat. Ilyen tanárok nem léphetnek az iskolák közelébe.
fergeteg
Szervezeten lesz meggátolva a tanárok utcai randalírozása.
paperboy
@fergeteg: Meg fogsz lepődni, ha eljön az idő.
Qqberci
@fergeteg: Szervezeten? vagy szervezetten? Melyik iskola mellé jártál?...
Yoda69
Rozsi inkább maradj a mikrofonnal. Bar lehet te is Kossuth-díjra hajazol, mint a nemzeth patkánya.
paperboy
Ne felejtsük el Demjén honnan származik: www.youtube.com/watch?v=Ra4Ym2P9SGw

Persze vannak a reform zsidók, meg a zsidók Jézusért...

Bakker!
paperboy
@KisTehen: Te magadból indulsz ki. Te el vagy tévedve. Veled ellentétben, soha nem nyaltam senkinek!

Beteg állat, az elvetélt gonodolkodásformád miatt magadból indulsz ki!

people.inf.elte.hu/mzmasta/tanul/logikadefek.pdf
Yoda69
@sgl: Na tessek, mar be is huzta a Kossuth dijat. Akkor nem csodalom hogy nem tudja miert tuntetnek a tanarok.
Ezeket a moszkovita hazaarulokat paros labbal kell kirugdalni az orszagbol, ha egyszer vegre demokracia lesz.
Atesz19
Azelőtt nem kellett kiállniuk senkiért saját magukat okosították a tanulmányaik alatt a tanárok segítségével .Ez a sötét inkább maradna a kaptafánál mint ídiótaságokat terjesztve a Fidesz szekerén ülve akar pénzhez jutni. Ez a tökfej is beájjt a sorba a többi seggnyaló közé mert efektíve munkára már nem, alkalmas . "Azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról"" idézem Demjént , Ha nem tudod te gyökér akkor kérdezd Orbánt Pintért és ezt az egész velejéig romlott korrupt kormányt.
Lendkerék
Mire nem képesek ezek a becsicskult szervilis oldrokkerek!
Galway
@Lendkerék: Tudod, kicsi a nyugdíj, nagy az igény, valahonnan pótolni kell!
teuton
Rozsika, figyelmedbe ajanlom a nagy kommunistazasod közben a következö kommunista csaladot:
- qz apa parttitkar
- az anya parttitkar
- a fiu ifjukommunista KISZ-titkar
Na kiröl van szo???
paperboy
@KisTehen: Hogy értsd a lényeget, nektek még a talpatok is ökölbe szorul te szerencsétlen.
Nem tudtok olyan rossz helyzetet teremteni, hogy mi rosszul érezzük magunkat!
Mama hotel? Kenőmájas fél paradicsommal? Paprikáskrumpli négy összetevőből? Zacskósleves 3 perc alatt?
Érted ezt, te nyomorult?
division
@sokanvagyunk: Ezt már én sem értem, de komolyan. Demjén (számomra főleg a korai V'Moto-Rock idejében) egy nagyon meghatározó zenei személyiség volt a rock világában, és ha szólóban már nem is tartozott a nagy kedvenceim közé, egy fantasztikus dalszerző, zenész maradt a továbbiakban is. Sajnos ő is úgy látszik, nem bírta ki politizálás nélkül, lásd Nagy Feró, Pataky.
nyuggerpasi
Nem gondoltam volna erről az emberről,hogy ilyen "mélyen" van.
Törölt Nick
Ez a fogalmatlan barom is inkább kussolna. Az ilyen seggnyaló szarháziknak kéne a munkahelyükön 12 fokban fagyoskodni megalázó szar fizetésért, majd megtudnák, hogy mért lázadnak a tanárok meg a diákok.
Mindeközben geciék Vodafont vesznek egy kiterjedt csalás sorozatban terhelt céggel szövetkezve, amely amúgy durván el van adósodva, és a részét is kölcsönből veszi állami garanciával, sőt az állam is kölcsönből veszi a maga részét.
Rohadna meg a csúti geci, az ilyen torz lelkű rózsikkal együtt.
simmering73
Nem kellett volna elinni az eszedet és akkor tudnád.
drrotf
Aki nem evett naracsos omlettet z nem is tudja milyen az , mondta egyszer a főnököm még az 1980-as években egyszer egy szóváltás után.Én meg azt mondom, most, hogy aki nem tanít most, illetve aki nem pedagógus attól nem szégyen olyan nyilatkozatot hallani mint amit Demjén tett, mert nem ismeri a pedagógusok problémáját, és nem gondol bele abba, hogy olyan emberek oktatják a jövő nemzedékét akiket az ország úgy becsül meg hogy a segédmunkás többet keres havonta !Belegondolt már Rózsi, hogy kik vállalják el a pedagógus szakmát, kik azok akikre a jövő nemzedékének NEVELÉSE van rábízva? Nem gondolja azt, hogy a pedagógusoknak az életben akkor is amikor nehéz helyzetben vannak, meg kell mutatni, hogy ki kell állni a jogainkért, mert helyettünk senki nem fog kiállni, és elmondani hogy mi a probléma az oktatásban!Gondolom, hogy az Rózsi fejében meg sem fordult hogy tanár és diák valamint a szülő azt gondolta hogy egy jobb oktatásra szükség van, és ha a politika az oktatást huszad rangú kérdésnek tartja, akkor nekik együtt kell felhívni a figyelmet ennek az ágazatnak a siralmas voltára!Ezt a kiállást pedig akkor is meg kell tenni, ha régen az elnyomás , a diktatúra sokkal magasabb volt mint most!Ha egy olyan ember aki a problémát csak messziről látja, de úgy érzi hogy véleményt kell mondani a történtekről, mert az ki kívánkozik belőle, akkor azok aki minden nap megküzdenek a problémával hogyne mondanák el azt ami fáj nekik, és miután már minden törvényes eszközt igénybe vettek nem marad más módjuk a véleményük kifejezésére mint a sztrájk, a munkaviszony felmondása, a látványos nem tetszés kimutatása! Mit nem lehet ezen megérteni egy Kossuth díjasnak?
Dr. Proktor
Szegény Rózsi! Korlátolt volt a Kádár rendszerben...
Úgy látom most is az...
Dr. Proktor
@Horizont: Nem beszélünk ilyen csúnyán trolltársunkhoz!
Helyesen: "senilis penis"
jáger laszló
Mostanság így aktuális
Rózsika 1 kicsikét butácska,
De Rózsikának a szíve kitárva
Sokan vannak akiknek még nincs Kossuth díjuk...
Nem is lesz hiába bicikliznek...
csak ennyi
barátilag
J.L.
Atesz19
@Horizont: Sajnos de pont erről szól a kormány összes modszere minden területen. Tipikus Göbbelszi politika és propaganda gépezet. Azzal a külömbséggel ,hogy azok akkor nyiltan gyilkolták a népeket a háborura hivatkozva ezek meg csendes gyilkosokként teszik tönkre a hazánkat. Csak a saját bandájukba tartozó ingyenélőket támogatva azok érdekeit védve butítják le a népet a béka segge alá és még lejjebb!
Atesz19
@Maccska: @Maccska: Ne bízz abban ha nemsokára leesel a tetőről ,hogy négy lábra esel vagy majd az imádottaid megsegítenek . Egyszer mindennek vége lesz . Nem lesz EU-s pénz már pedig nem lesz a saját szarukban fognak meg büdösödni. Mivel nem lesz miböl fizetni a sok csicskát ,Ukrán ,Erdlyi szavazót ,hogy hatalmon maradhassanak. Itt minden a lopásról és a pémzről szól ,nincs pénz nincs hatalom. Csak tudd nem vagyok egy pártnak sem tagja sem szinpatizánsa , nálam minden politikus hamis megvehető tök mindegy milyen seggből esett ki.
paperboy
@Maccska: Nem szégyelled magad? Nőként adtad el magad? És a te fajtád borul ki a nemváltó műtéteken?

Náci vagy. Fasiszta vagy. Antiszemita vagy. Rasszista vagy - és közben látens buzi!
Az orosz agresszornak drukkolsz, hogy elsöpörjenek egy független államot és vele együtt az Európai értékeket...
Felfogd ezt te barom, hogy itt Európa lelkéről van szó, amit Orbán Viktor elárult és ki akar véreztetni a maga hasznára?

Levágásra való állatok vagytok !!!
Atesz19
@Maccska: Szerintem szart sem értesz a mostani egészből. Talán már akkor sem azért nem maradtál pedagógus.
Atesz19
@fergeteg: Aztán miért is ne te FÉREG?
teuton
@Maccska: Szoval te 17 evig vettel reszt oktatasban? 17 ev alatt vegeztel el 6 osztalyt??? Minden elismeresem, igy mar viszont ertem, miert maradtal hülye...
teuton
@Maccska: Kb. azonos szinvonalon is lehetsz Rozsikaval, te is napi 1 litert piazol?
teuton
@Maccska: Analfabeta, latom nem tanultal meg olvasni... Szoval mifele segelyert kuncsorgok en? Internetes aruhazam van, ha lesz´egy kis apropenzed (ugy 5 evi berkommentelesböl) akkor vehetsz nalam pl. 1 kilos ezüstpenzt 900 eurotol felfele.
jáger laszló
Ez ám a karrier
Lehetséges,hogy
Dr.Deutsch Tamás tanár,oktató hamarosan docens lesz a M.Friedman egyetemen
Mindjárt megáll az eszem!!!
Mit szóltok ehhez!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
Toller Béla
Állítsd le magad rózsi, ez nem a te asztalod. Dalolj, vagy ne dalolj ...
Sámannus
Üljél te a csuti rablóvezér pottyantósába konyhamalacnak. Mert megérdemled.
paperboy
@Maccska: Büdös geci, kifulladt a nőieséged, most meg kemény férfinak mutatod magad.
A deákon találkozzunk, de ahogy a faszparszt 120 kilós Németh István sem merte, így te sem mered!
Gyík ge3cik vagytok mindahányan!

Csak a pofátok nagy kétharmadan páran!
Szánalmas csürhe banda vagytok !!!
division
@Maccska: Politizáljon, csak éppen Demjéntől nem várná el az ember, hogy a pedagógusok ellen szólaljon meg. Ő egy értelmes ember, nem úgy mint a pedagógusokat szidó 6 elemis többség.
Alfa
demjén neked már hangod sincs...ezért pofázol ebbe bele... kossuth díjra hajtasz?
paperboy
@Maccska: Akarod tudni? Megtapasztalni? Testközelből?

Mindenki csak ígér, meg hadovál, dög unalmas a kétharmad fenyegezőtése - amíg a kétharmad egyharmadnak sem látszik!

Innen indulj te faszparaszt fideszes szutyok!
paperboy
@Maccska: Te kussolj, te geci, aki nőnek álcáztad magad - Málna is megmondta!
division
@Alfa: Nem hajt rá, ugyanis 2012 - ben már kapott...
Logogrif
Rózsi, rózsi sem énekesnek, sem embernek nem sikerült..
paperboy
@Maccska: Te mi faszról beszélsz?
Te adtad el magad nőként!
Gondolom igy érzékenyítve magad és másokat, hogy a nagy családosok is

Férfi vagyok, kemény vagyok, ne bosszants fel !!!

Ha lázadni kezd a jobboldal, én berserker üzemódba kapcsolok és mindenkit kiiktatok.
Az van, hogy Isten velem van közben, tehát esélyetek sincs.

Érted ezt?
paperboy
Isten EGY angyala egyetlen éjszaka alatt végzett 185 ezer ellenséggel.
Ebből induljunk ki!
paperboy
Én nem vagyok angyal, de még lehetek!
gibgab
Azt hiszem, Rózsi burokban él, és ott jól elvan. Tehetséges zenész, de nem egy nagy gondolkodó - hogy finom legyek.
Béla333
Rózsi te inkább énekelj. Ahhoz értesz, de az erkölcs, a tisztesség nem az erősséged, ne erőlködj...
Ditrich
Alkoholista! Nem sok hajaszála hullott ki a tudományokért. Fénykorában is egy utolsó tróger volt!
zenebohóc
Feri! Nem egy ilyen alkoholista sztár, akit anno elkergetett a cserkeszőlői polgármester!
surdilloFUJT
rózsi ülj le egyes,hamár ekkora seggfej és fidesscsicska vagy!!!méltó társa a csótánynak,győzikének,az ufóqrva atisnak!!!
paperboy
Ha azt írnám, büdös zsidó, akkor antiszemita lennék?
Ez költői kérdés volt.
Ne válaszolj rá!
teuton
@Maccska: Ha par ora alatt csinalsz egy internetes aruhazat, akkor miert itt baromkodsz? Es mondd, mit arulsz ott? Miböl vetted? Ugye nem a berkommentelesböl? Nalam az allando arukeszlet kb. 60ezer euro, mit akarsz venni? Ja, semmit, mert nincs penzed... Egyebkent ha nem analfabeta lennel, tudhatnad, hogy csak 1 es 10 kiloos ezüstpenzek vannak, 2 kilosok nincsenek...
Istenakinincsen
@Pegero: ma, 16:23 Szabadság fogalma. Tudod mi az??? Szerintem a szabadság nem az, ha azt csinálok amit akarok!
A szabadság az, ha nem csinálom azt amit nem akarok. Ez a mai világban szinte lehetetlen. Függőség van és kényszer.
Demjén nem vonult az utcára mert nem volt rá oka, akkor még minden viszonylag rendben volt.
jáger laszló
Demjént máris alkalmazza Pintér tanácsadóként a következő ped,-BM tárgyalásokon...
Máris előrelépés várható zenei téren!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
vacsi
@jáger laszló: Az, hogy tudsz verselni, még nem jelenti az, hogy nem vagy hülye!
balos
@Shikari: A turulbaszómoszkovita csacska-csicska leereszkedett az ereszről,hogy 1 kis nemzethyes kulturhával megmutassa,hogy mennyi muzulmán szar folyik a porhüvelyében!Gratula pedofiliánusz! A családod,most csontot kap a gecitől!Lerágva!
balos
@Shikari: Szerencsémre,hogy 1 turulbaszóban még annyi szar,hogy müködik a nyelve,hogy a "nemzethyszart nyelje"!Ahogy elnézlek a szöveged megüti a szálasinyilasgeci dumáját!A sikértelenségedet próbálod itt "fényezni" jó pénzért!Különben azért irok csak,hátha megpukkadsz a beléd töltött muszka gáztól!
Galway
@Shikari: ÚÚÚÚ, bammeg! Te már megint rátöltöttél a tegnapi részegségre!
Demjén "beceneve" a Rózsi a Bergendy együttes háza tájáról származik, és nem a látványos nem-is-tudjuk-mi-nembeliségére vonatkozik, hanem két szó első két tagja! A két szó második tagjai a ~hadt és a ~dó.

Szóval ha valaki hülye, akkor veled mindjárt az elején meg kell küzdenie az elsőbbségért, te szerencsétlen leköpködő magyar!
Aki Én
Ebből csak egy dolog derült ki. Demjén tényleg nem érti mi és miért történik.
Pálinkás Pál
@fergeteg: ti lesztek " kiktatva " szaros...páholyból fogom nézni...
Clavigo
@Shikari: Jó reggelt Bugsy...Kora reggel félre beszélsz..?
szaboria1
Szomorú, hogy Rozsi is eladja a lelkét.
Igaz ha megnézzük a régi motorosokat most mind elkezd nyalizni, mert elitták meg elszórakoztak a keresetüket, félre meg nem nagyon tettek és panaszkodnak a kis nyugdíjuk miatt.
csipetke
Azt mondják, hogy az ember a korosodással egyre tapasztaltabb,bölcsebb lesz. Nahát, ez Demjénre nem igaz. Bár azt is értem,hogy "Pénzért? Szopok nyalok gombot varrok" (by Hofi)
Eladott Ország
Téged biztos nem tudnak meggyőzni konyakos Rózsi. igyál még rá egy kicsit, legalább az meglátszik rajtad!
Kiváló seggnyaló.
uploads.disquscdn.com/images/8284edda84dc22967cc9366494d14ea9e16a554770bcb7040cebbf3ef1efa566.jpg?w=800&h=242
Demjén Ferenc: „Az én generációmnban a férfiak még férfimód öltözködtek, a kultúra pedig követte a magyar társadalom értékeit.” Így öltöztek a férfiak?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/68386676_2296441107118870_2014764730442317824_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=zEP0n_C1zVcAX-F2O2-&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAUzkx2NusCumnU5NOlHupQOB-2xhijcD2Omj7YPU5Mdw&oe=63E74402
Dr. Proktor
@Horizont: Tévedsz, nem látják Orbán seggét mert túl közel van a szemükhöz...
jáger laszló
Ma ismét nem sikerült UHT tejet vásárolnom ezért kénytelen voltam 570-ér t ESL tejet vásárolni az árstop LNÉre...Hiába a 2Xs raktározási rendelet,mert szart sem ér!!.
csak ennyi
Barátilag
J,L.
Dr. Proktor
@jáger laszló: Tévedsz! 2x0=0 ergo teljesül a törvény!
telegdilaci
@Lendkerék:Te csak maradj az éneklésnél ne ugass bele amihez nem értesz! a te idődben az önkormányzatok kezelésében voltak az oktatási intézmények,nem központi irányítás volt nem kötelezték a pedagógusokat hogy milyen tankönyvből oktathatnak,most viszont ebben a rendszerben amelyiknek nyalod a Talpát az oktatás teljesen el van lehetetlenítve! Vágod,vagy a Kossuth Díjra hajtasz te is a többi talpnyalóhoz hasonlóan!
Németh István
A "Rózsi" ezen üzenete, mindennél többet ér! Valójában egy kerdés, amelyre a dk. a szakszervezet, de a tanárok sem tudnak érdemben válaszolni MERT NINCS MIT!
Gratula arany Ferikénk!
És a lényeg> hogy az usa-nató takarodjon Eorópából,az Eu. vezetése húzzon a picsába! a fenti ganajokkal együtt > @telegdilaci: @Dr. Proktor: @jáger laszló: @Eladott Ország: @csipetke: @Lendkerék: és a haverjaik!
Sámannus
Denehész asz iszkola tászka! Gondolom azóta is vonítassz róla. Pedig semmi bajod sem volt. Ha a homokba dugod a fejedet semmit sem látsz. Nem tehetünk róla ha megkövültél és amikor felébredsz egy más világban vagy, ami elszállt feletted. Elfelejted most a júdáspénzt kapod. Csak egy lócitrom vagy öreg amit az első zápor a csatornába mos, ha jön egy fuvallat.
Tudja mindenki neked már elég egy kussoló díj is mehetsz a kasszához.
Gyurka80
@sveikukac: A diákok azért álltak a tanárok mellé, mert ki vannak szolgáltatva nekik, és jó brahi tüncikézni!
Clavigo
@Gyurka80: Ennek azért fussál neki még egyszer Gyurci ...
Gyurka80
@Yoda69: Akkor kezdheted böszmeferivel és bandájával!
Gyurka80
@telegdilaci: Te el vagy tévedve, mert a rendszerváltás előtt központi irányítás volt lütyőkém!
teuton
@Gyurka80: Lütyökem, most mi van, ha nem központi iranyitas??? Mutass nekem meg 1 orszagot, ahol az oktatas es egeszsegügy egy rendörsegi kommunista soför ala van rendelve aki olajozottan lett milliardos!!!
Yoda69
@Gyurka80: Moszkovitakrol beszeltem te IQ bajnok.
Na kik nyaljak puttyant es lavor valagat? Na kinek orosz kituntetese a legjobb seggnyalo cimmel?
Na ugye, hogy orbanc es szarrago.
Gyurka80
@teuton: Hülyeséget írtál az tény, ne terelj!
Gyurka80
@Yoda69: Te NEM tudod mit jelent moszkovita!
sunoge
Ez az amúgy remek hangú öregedő részeges pacsirta is jobban tette volna, ha hallgat. mert csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ha józan és énekel: Le a kalappal, magas a színvonal, egyebekben kicsit butus, vagy csak lojális a gazdival.
sunoge
@vacsi: Ez egy közhely, és még csak nem is mindig igaz. Kevés felemelőbb dolog van ma Magyarországon, mint az, hogy a diákok kiállnak a tanáraik mellett, egy igaz ügyben.
kakukkmadár
Rózsi "Aki ilyet mond, az vagy pénzt kap érte, vagy nem is itt él. Ez több mint butaság." Nos a pénz: úgy tippelem, hogy évente 15-20 millió Ft jogdíjat kapsz alsó hangon a 20-50 éves igencsak poros "szerzeményeidért". A tanárok "szerzeményei" a kiokosított gyerekek, de ők egy fillér "jogdíjat" nem kapnak- a már megbocsáss-, a tiédnél sokkal fontosabb munkájuk után. Mint ahogy nem kapnak jogdíjat a szoftverfejlesztők, vagy egyéb szellemi foglalkozásúak sem. Jobb lenne, ha csendben költenéd a millióidat, szerintem. De akár fel is ajánlhatod a környékbeli iskoláknak, alkoholizmus elleni felvilágosító órákra!
teuton
@Gyurka80: A TENY, hogy MOon egy kmmunista rendörsoför egeszsegügyi es oktatasi miniszter. Sehol a vilagon nincs ilyen!
Gyurka80
@teuton: Uberelem lütyőkém!Az is tény volt,hogy egy pufajkás egy d-209 és egy megyei kisz-titkár volt miniszterelnök.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.