A The Times című konzervatív brit napilap értesülése szerint Franciaország, Németország és 21 más EU-tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból.

A brit lap online kiadásán kedden megjelent cikk név nélkül idéz egy magas rangú diplomáciai forrást, aki a hat alapító tagállam egyikét képviseli. A The Times idézete szerint a diplomata azt mondta, hogy a két országnak

„választania kell: vagy részesei az európai rendszernek, vagy nem”.

Az EU-t nem lehet zsarolni, az egységnek ára van – tette hozzá.

Az idézett diplomata közölte: az EU bízik abban, hogy az Európai Unió bírósága jóváhagyja a kvótarendszert, és akkor Magyarországnak és Lengyelországnak is tartania kell magát a döntéshez, ellenkező esetben "pénzügyi és politikai következményekkel egyaránt számolniuk kell".

„Nincs többé kimaradási lehetőség, nincs többé olyan, hogy egyik lábunk bent, a másik kint. Ebben nagyon kemények leszünk”

- idézi a diplomatát a brit lap.

A The Times értesülése szerint a többi EU-tagállam ősszel készül erőteljesen felvetni az egység kérdését a két országnál, akkor, amikor már javában tartanak Nagy-Britanniával a kilépési tárgyalások.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Az EU ból érkező 14000 milliárdot már elrakták zsebre innentől már pont leszarja ha kibasszák, nem ő issza meg a levét sőrtmég a mártírt is eljátszhatja idehaza.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodóka
A cigánygyerek csak kib..szatja az országot az EU-ból ! Majd mehetünk vissza Tádzsikisztánba !
Hellcat
Az EU ból érkező 14000 milliárdot már elrakták zsebre innentől már pont leszarja ha kibasszák, nem ő issza meg a levét sőrtmég a mártírt is eljátszhatja idehaza.
quadrocopter
@dodóka: Nárcisz kutyus fogja nyalogatni a talpát, mert olyan magasan lesz akasztva a pereputtyal együtt!
egyvandor
Eu-s pénzek lenyúlva. A birkák a karámban. A hatalom leválthatatlan. A törvényesített lopást nem akadályozhatja többé már semmi. Mit veszthetne?
egyvandor
Gorbán mjad a muszlim Erdogánnnal és az ortodox Putyinnal fogja védeni a keresztény európát és a nemzeti érdekeket.
Eladott Ország
„Tetszettek volna forradalmat csinálni”. Elmaradt a nagytakarítás...most beszopjuk, a szarházi csúti cigáy és bandája jóvoltából.
karma1
Kar, hogy az EU nem akkor tette ezt meg, amikor meg ok is megsporolhattak volna azt a rengeteg penzt, amit Magyarorszagba oltek, Mi kaptuk a legtobb penzt a tersegben, ami ellenorizetlenul szepen el is tunt a mely zsebekben... orban sem hulye, jol megszedte magat, felhuz a Varba, es mar nem csak elmeletileg, de fizikailag is megkozelithetetlen lesz kover az alaguton fog a Parlamentbol a luxusirodajaba patkanykodni a volt METESZ szekhazba, oszt jonapot. Mar tudjak, ha semmi nem tortenik, csak siman megnyerik 2018-at, akkor mar csak 2 evuk lesz a lopasra, utana viszont mar elzavarhatatlanok lesznek. Azert arra kivancsi leszek, hogy kin fognak parazitaskodni, mert meszaros nem fogja muvelni a foldeket, tehat kaja nem lesz, meg a V4-ektol is csak busas felarral szerezhetunk be kajat, ha kivul esunk a kedvezmenyes vamzonabol. (Na mi van, romanok, erre mit bofogtok? Hol van a ruhes? Mert akkor nekik is megnehezul a helyzetuk, mar nem lesz Nyugat-Romania, Erdely olyan jo a multiknak, mert csak-csak Magyarorszagon keresztul vezetett a legrovidebb ut nyugatra...)
Ha most sem fog dolni a bili (barki altal elinditva, mert ez mar mindegy is), akkor igy jo a magyar nepnek, ez kell az embereknek, oszt jonapot...
Béla333
Most látszik csak, hogy milyen okosan döntött a magyar nép, amikor érvénytelenné tette Orbánék migránsos népszavazását.
Ha ugyanis érvényes lett volna, akkor ezzel már indokot is adhattunk volna ezeknek a hazaárulóknak arra, hogy egy ilyen felszólítás esetén megvonják a vállukat és búcsút intsenek. Ránk való hivatkozással.
Így most ezt nem tehetik, ezért még dolgozniuk kell.
Mocskos hazaárulók!
Eladott Ország
"Az érdeklődő állampolgár érdekes jelenség szemlélője lehet az elmúlt pár napban: a törpe
fölfuvalkodási folyamatának. A kisállatok kedvelői előtt ismert a jelenség, ami leggyakrabban a
macskáknál figyelhető meg, amikor úgy próbálnak ráijeszteni az ellenségre, hogy nagyobbnak látszanak, mint amekkorák: megvastagszik a farkuk, feláll a szőrük, és fenyegetően oldalaznak."
Csizmás Kond
Na nézzen oda az ember...ezek már minket kezdtek félteni nem magukat...
1magyar
Mekkorát bukhatunk! Nem lesznek nálunk terrorcselekmények.
nevemnick
@1nemzethy: ennél nagyobb terrorcselekmény még nem történt az Magyarországon, mint a pörgeszájú, dagadt disznó tett az utolsó hét évben.
Nessy
Kérem szépen, jó lenne, ha Brüsszel tudomásul venné, hogy mi már túl is teljesítettük a kvótát! Ja, jó pénzért, amit majd még kamatostól vissza is fizetünk! Az nem ugyanaz? Kellene valami olyan konstrukció, amivel Rogán és haverjai milliárdokat kereshetnek, és mindjárt a kvóta duplázását kérjük!
quadrocopter
Szart se ér a gyenge Eu, ha az elején szétrúgták volna a buta agyát - amikor illiberáliázott a patkány - ennek a szarházi, skizofrén majomnak, most nem lenne CEU-ügy se!
Nem kellett volna idedönteni az eu-s milliárdokat sem, a csóróság, a nyomor, a tisztességtelenség és önös érdekű törvénykezés felkelést eredményez !
verőce21
A muszlimáradat és a törökökkel kudarcba fulladt megállapodás után szeretnének magunkra hagyni, mint 1526-ban.
colibri
Gyönyörű kilátások elé nézünk. Utána mi marad nekünk, Orbán, meg a stadionjai??
Yoda69
Ideje volna, akkor talan a sok bunko fideSS-fannak is kinyilna a csipaja.
Nessy
@verőce21: ha jól emlékszem, akkor bizony Erdély is volt szives a törökökkel egyezséget kötni.
Klubtag
Nem kell szörnyűködni...kb 5 éve tudjátok, hogy kivel van dolgotok...ha ez kellett, hát legyen, de nem rinyáljanak az érintettek, ha a másképp gondolkodók megvetével találkoznak...
justhpeter
@colibri: Remélem Orbán nem marad. Nyilvánvalóan menekülnie kell majd Belize-be, ahol Marcsika is jól elvolt, mert nincs kiadatási egyezmény. Hogyan intézzük el, hogy a hívei is mehessenek utána, mondjuk egy teljes vagyonelkobzással.
verőce21
@Nessy: (15:18) "...Erdély is volt szives a törökökkel egyezséget kötni" - jól tudod, a törökök sohasem szerettek a hegyek között harcolni.
Ezért maradt épen Felvidék is.
colibri
@justhpeter: Azt nem tudom, hogyan intézzük el, de azt igen, ha rajtam múlna, vagy 2014-ben múlt volna, már most sem lenne a nyakunkon!
solidedge
Isten ments, hogy kizárjanak minket az EU-ból. Az elszabadult hajóágyúként videlkedő Orbán egyetlen kerékkötője az EU. Ezután majd jön a fékeveszett diktatúra egy lelki defektes cezaromániás diktátorral, meg a nyugati fenyegetettséggel magyarázott orosz támaszpontok.
bencemacska
Úgy szar ez az egész, ahogy van.
Én is eljutottam arra a pontra, hogy szégyenlem, hogy magyar vagyok és már itt kell maradnom!!!
papa.49
Ez a kitiltás úgy hiányzik nekünk,,mint léggömbárusnak a nyílzápor,,!!!
panellproli
Mert pecsenyét sütögetni csak az eu pénzén tudnak!.
Pilcz
Üzenjük Brüsszelnek, hogy it minden féle baromságra van kidobni való milliárdunk...
Sámannus
Orbán a legszarabb ember akit a föld a hátán hordott. Lehetősége lett volna jól kormányozni az országot. Helyette geciládákkal vette magát körbe, és szarvárat épített.
Manhattan
Vajon mi lesz a sok új földbirtokossal, ha elzárják a terület alapú támogatás csapját? Miből fognak tovább gazdagodni? Mert aki nem tagja az Uniónak, annak támogatás sem jár. Már pedig ők erre játszanak...
fekete
AZ EU-t nem lehet zsarolni!.D,Tusk a Solidarnost ho"se ki a Korvin Aruhaz elott B.Pesten Lepe-
doket arult,igaz elvitek a zsaruk,ilyen senkihazik hebregnek a Brusszelbol
Yoda69
@1magyar: Ezt meg mibol derivaltad let? A ruszkiknal Talan nincs terrorizmus ?
Desischado
Ha tényleg kiraknak bennünket, akkor itt a vég. Remélem, ezt már csak nem hagyjuk?! Ébresztő, magyarok!
Ludas Matyi
@Desischado: be vagytok szarva mi? ,mert akkor tenyleg dolgozni kell!! Ha ezt az 1848-as Magyarok latnak sirnanak a fajdalomtol. Ki vagy szolgaltatva vazeg, koldus vagy,
bakegya
@Desischado: fölébrebt a baktérium!!!-a lexusa vajon meg van még???
bakegya
Orsos orbánt kell a levesbe kűldeni-migri lehet bárhol,amennyit már összelopott,abból telik neki és a bűntársainak is letelepítési segélyre.
Az EU-NAK MÁR RÉG LÉPNI KELLETT VOLNA!!!
Papuska1
Ennek a fenyegetésnek kevés reális alapja van, hiszen amiről ír, az sokkal bonyolultabb, ráadásul a cégek és vállalatok hálózata miatt nem is biztos, hogy súlyos anyagi veszteségek nélkül végrehajtható. Ellentétes az Unió eredeti alapszerződésével is, ami nem engedi sérteni a szuverenitást. Az egész lényege az, hogy a fenyegetéssel eszközt adjanak a balliberális erők kezébe, amire hivatkozhatnak, az egyszerűbb emberek esetleg elhihetik, hogy a lengyelekkel együtt az Unió a Brexit után még egy fél Britanniányi embertől megszabadul, ráadásul stratégiailag kiemelten legfontosabb részén az Uniónak. Nem más az egész, csak a magyar belügyekbe történő beavatkozás, amihez hasonlót szinte az összes Uniós ország választásainál megtapasztalhattunk. Ez az, ami az újliberalizmust már nyilvánvalóan antidemokratikussá teszi, hiszen a nemzetek választásait az Unió politikai beavatkozása befolyásolja. Nem több az egész, mint manipuláció. Az Unió egyre inkább át, vagy visszaalakul ANTANT-á!
bence
@quadrocopter: ! De ki lesz végre aki megteszi ? Erre várunk már hét éve !
Ördögvadász
A propaganda hazugság folyik ezekbõl a lapokból. E lap és a hasonló többi nyugati ponyva sajtó elsõ oldalán olvasható:

A tegnap Asszás kémiai fegyvereket vetett be a civil lakosság ellen, Több mint 80 halott és 200 sebesült. Puff!
Ezek a hazug propaganda hírek, amikkel az embereket manipulálni lehet.

Mi is történt valójában a tegnap?

A szír hadsereg egy IS terrorisa fegyver raktárt támadott és semmisített meg Chan Scheichun térségben, ahol kémiai fegyvereket is tároltak és az iraki bevetesre volt elõkészítve.
Közben az orosz légierõ az adatokat nyílvánosságra hozta.

Na, hogy lehet most a BBC, Times és hasonló szappan sajtónak egyáltalán becsülete?
papa.49
A ,,soha nem hazudozó, mellébeszélő,, oroszoknak, lehet hinni??? Igen???
Mi volt mikor felrobbant Csernobil, úgy siettek mindent nyilvánosságra hozni, hogy kezüket, lábukat törték!!!
bence
@papa.49: ! Akkora kussban voltak , hogy ha nem világraszóló botrány lett volna , még le is hazudják , hogy nem ők tették !
1magyar
Egyébként meg ha mégis ránk erőltetnék valamilyen módon a kvótát akkor állampolgárságot kell nekik adni és szabadon mehetnek másnap mérkell anyó szoknyája alá! Mert tényleg elmennek No.-ba és Franciaországba az biztos. Magyar minimálbér és segély nem kell nekik.
Szókrakész
Kamu.
Liberó erőlködés.

Lázítás ezerrel!!!
Szókrakész
Beszéljetek inkább arról, hogy a mostani francia elnökjelölt vitánál taroló Le Pen nyíltan kijelentette, hogy ha kell, akkor jön a Frexit is.
Nem büntiből, hanem önként.
Akkor Deutschland, Deutschland über alles ott marad egyedül és cumizik.
Azért erőlködnek, mert titkolnak mindent, a bűnözési statisztikákat, a költségvetési mega-giga extra összegeket, az 1 millióból 60 azaz 60 a német nagy cégekhez felvett, felvehető, megfelelő képesítésű emberek számát.
Durván minden 15 ezredik!!!

Ébresztő!!!
advocat
Ne feledjük. Németország egyedül jobban lenne. Nem dőlne hozzánk (is) a pénzük. Nem kell őket szeretni, csak el kellene gondolkodni. Ha van mivel.
magyarbakancs
A 110 országból itt tanult CEU-s egyetemisták között ,honnan nem tudod,hogy 20-30 év mulva nem lesz-e egy miniszterelnök,államfő.
Milyen érzése lesz hazánkkal kapcsolatban anno majd ?
Hogy fog ránk emlékezni,hogy meg kelet szakítania a tanulmányait mert volt egy nagy vezérnek képzelő egyén ki meg szüntette a feje felett az egyetemet ahol tanult.
Bele gondolt bárki is mekkora rombolás ez nekünk?.
Főlökött
Ezen agyon-tanult diplomata is toppon van. Kvótázgatásuk elbírálása, bírósági szakban van, tehát lehet nyilatkozni agyamentségeket, csak saját magát égeti. Majd a Bíróság eldönti.
Kirakás az EU.-ból :) No ilyen jellegű eljárási ténykedés sincs meghatározva és leírva. Max kötelezettség-szegési eljárást indíthatnak. A legerősebb büntetés, az ország szavazati jogának megvonása. Távozzanak az EU-ból :) -> hogy ? Jelentsenek be Brexit jellegű ténykedést önként, mert valaki úgy gondolja ? Vicces gyermek -> vicces elképzelésekkel.
Szóval egy hergelős cikk, a nagy semmiről :)
Ördögvadász
Hamár idézget itt halomra miért nem legalább egy normális lapból?
Tele a tököm már ezzel a FAKE NEWS szappan óperával.

Mit közöl a BREITBART?
kukac50
Orbán Brüsszelbe megszavazta aláírta utána fordult bírósághoz, ez nem a józan gondolkodásra utal! Letelepedési kötvényt vásárló, akár bűnöző is jöhet, aki a megélhetéséért vagy az életben maradásáért jön az nem kell! 70 ezer személy orosz vízummal, sok pénzért jöhetnek szegények nem kellenek. Június 1-től jöhetnek ingyenes vízummal mert olyan törvényt hoztak, hogy a tagállamok ne üzletelhessenek vízummal,mert az nem becsületes emberekre utal.
1293 betelepített ember ellenség aki pénzért jön az barát akkor is ha orosz bűnöző. Régen is voltak betelepítések nem volt ennyi gusztustalan rossz akaratú érzéketlen ember aki ellenezte. Segítették egymást ott ahol tudtak.
nyanya001
Kirúgták az ajtót a Fidesz előtt: lécci, húzzatok el az EU-ból!
Külön csatát vívnak az Európai Néppártban a Fidesz képviselői kollégáikkal a CEU ügyében: az egyik luxemburgi néppárti honatya úgy látja, hogy a magyarok de facto már úgyis kívül vannak az EU-n, ezért célszerű lenne ezt jogi formába önteni.
A budapesti kormány lépései a Közép-Európai Egyetem (CEU) elüldözésére azzal az eredménnyel jártak, hogy felszólították Magyarországot az EU elhagyására - vezeti fel az Európai Néppártban (EPP) történt események ismertetését a politico.eu. A folytatásból megtudhatjuk, hogy a CEU-botrány "polgárháborúhoz" vezetett az Európai Parlamentben (EP).

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kirugtak_az_ajtot_a_fidesz_elott_lecci_huzzatok_el_az_eu-bol.633273.html

Majd ismét az oroszokhoz tartozunk oszt jó napot.
Csakhogy én nem akarok az eun kívül lenni és nem akaok a mocsok
orosz érdekszférába tartozni !
Azt hiszem nem csak én vagyok így ezzel.
Nessy
Lehet itt polemizálni a végletekig, akkor is a tény, tény marad!
Az uniós pénzek nélkül, padlót fog az ország! Bár, akik az eddigieket "eltüntették", azokat ez nem fogja érinteni! Hölgyeim, Uraim! Jöhet a "hozsanna néked Orbán"!
papa.49
@Nessy: A padló fogás biztos az első ami elmarad az a nyugdíj lesz, a 3 ,3 millióból 3 millió kaja, gyógyszer nélkül marad!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.