Feljelentés érkezett december 19-én a Központi Nyomozó Főügyészséghez, melyben „ismeretlen tetteseket” – valójában azonban egy jól behatárolható gazdasági kört – vádolnak 14 milliárdos pénzmosással – tudta meg a Magyar Hang.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke előadást tart a Budapesti Metropolitan Egyetem Kezedben a jövő – TEDx konferenciáján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2022. november 10-én. MTI/Máthé Zoltán
A feljelentő összefüggésbe hozta a Magyar Nemzeti Bank ingatlanjainak szerinte túlárazott felújítását a 444.hu által feltárt üggyel, hogy egy amerikai bejegyzésű, de Matolcsy Ádám baráti köréhez köthető cég, az MN A18 LLC 14 milliárd forint értékű úszómedencés luxusapartmant vásárolt a manhattani Crown Buildingben.
A vádhatóság kérdésünkre megerősítette, december 19-én befutott hozzájuk a feljelentés.
„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt tett feljelentést (…) az annak elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztályához áttette”
– írta a Magyar Hangnak Szabadi Péter, a hatóság helyettes szóvivője.
Vagyis, innentől a NAV bűnügyi részlegénél pattog a labda, ők döntik el, hogy a feljelentés alapján látnak bűncselekményre utaló nyomot, megindítják-e a vizsgálatot. Az ügyben kérdést küldtünk az adóhatóságnak is, de csak egy szűkszavú választ kaptunk.
„Kérdésével kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ”
– írta sajtóosztályuk.
korábbinál élesebb kritikával illette a kormányt, az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt.
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője szerint Matolcsy az ülésen arról beszélt, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, az EU-ban „hátulról a 4. termelékenységi szint és „jövőre 15-18 % lesz az infláció”. Utóbbi okai az energiaár-robbanás és az élelmiszer-infláció, utóbbi főként azért, mert
„az Unióban Magyarországon a második legalacsonyabb a mezőgazdaság termelékenysége Bulgária után”.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...na akkor kezd romlani a forint igazán, mert a tőzsde szagot fog...
Márpedig az Eltolcsitól dicséret ha jövőre csak 18% lesz az infláció. Ezért szokásosan legfeljebb fizetésemelés járna orbanisztánban.
Nem szabad itt igazat mondani!
Nem tanulnak!
uploads.disquscdn.com/images/c4208b9ee9876884a4a1e703a1ffc53b59f6ec157d109c6e1b7567acf2eae4f3.jpg?w=800&h=1165
Kanyarban előzés. Matolcsy fiának órája.
uploads.disquscdn.com/images/974de0e7e45e663f30e40b1ff5323b251715c65b1af9726effe6cf619ba00720.jpg
Matolcsy: Nem hogy előznünk nem sikerült a kanyarban, még vissza is estünk. Gyuri, ez hogy lehet. Pedig a kisfiad 60 milliós villanyos' porséval próbálta! Vettek neki az adófizetők egyet.
uploads.disquscdn.com/images/70d1d3597f4ae8681eb90abdfe309cf65c809c342ddafcee4d0fab90ce50dd3e.jpg?w=800&h=682
Eddig nem tudtam hová tenni Matolcsy ámokfutását, de tekintve, hogy nekiesett a Göbbelsi propaganda, nem hinném, hogy a g€ci megbízásából beszélt tegnap. Én úgy látom, hogy rohanunk a szakadék felé, a fék szervó elszált, a kormány kiszakadt a helyéről, a gázpedál beragadt. Teljesen elvesztették a kontrollt, kapkodnak össze-vissza. Amit rendeleti szinten csináltak, azt a katyvaszt már nincs NER jogász sem aki átlátná, az éhes száj egyre több és mind egyre nagyobbra nyitja a pofáját. Az ország nem ár-bér spirálba, hanem NER spirálba, örvénybe esett és nagyon remélem a lefolyó lerántja az egészet a pöcegödörbe! Persze utóbbi, rajtunk és a jól elmelegedő ellenzéken is múlik!
Emlékezzünk csak arra az ettől kevésbé jelentős ügyre, amikor az ismert filmrendező felmondott az SZFE-n, és nem akart a Vidnyánszki védőszárnya alatt dolgozni, és néhány nap múlva egy szép hajnalon "meglátogatta" a TEK (illetve az orbáni bosszú), őt és a családját. Egyébként azóta családostul emigráltak.
A csüngőhasú már amúgyis elhasználódott mint az eü papír. Keell helyette valami használhatóbb.
twitter.com/janos_hary/status/1600816516257427457/photo/1
Matolcsy Ádám Baráti Köre sejlik fel egy New York-i luxusapartman megvásárlása mögött, 14 milliárd forintért. Lakóingatlan alaprajza
assets.4cdn.hu/kraken/7pAVa18TBGwePoJMs-xl.jpeg
Lakóingatlan homlokzata
assets.4cdn.hu/kraken/7pAVZi9YubeEZUNes-xl.jpeg
444.hu/2022/12/15/matolcsy-adam-barati-kore-sejlik-fel-egy-new-york-i-luxusapartman-megvasarlasa-mogott?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=matolcsy-adam-barati-kore-sejlik-fel-egy-new-york-i-luxusapartman-megvasarlasa-mogott
majd most jönnek a felszínre.
Én szankcionálnám őket.
barátilag
J.L.
Bicskanyitogató.
hát ez s valami így 2022 dec, végén!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Semmi sem számít már csak a pénz. Szánalmas undorító társadalmi rendszer ez. Az hogy előbb volt kormányközeli és úgy gazdagodott meg, vagy már kormánytagként az lényegében mindegy. (tyúk és a tojás esete:)
Amig a pénz az úr itt a földön rend nem lesz!
Azt pl nem értem hogy miért nem tudnak összefogni Jakab Péterrel és Hadházy Ákossal, stb? Szemlátomást ugyanazt akarják mégis úgy viselkednek mint ellenségek. (Az ellenzék ellenzéke???) Miért?
Segíts, ha tudsz valamit:)
(Egyebkent nalunk szokas az, hogy valaki joval elobb gazdagodik meg valamilyen tisztesseges forrasbol, tobbnyire farmerkodasbol, vagy egy jol szervezett, mas jellegu uzletbol, es csak UTANA gondol arra, hogyha mar a sajat mikrokornyezeteben az emberek elismerik, szeretik es tisztelik, akkor indul a helyi kepviselosegert, es ha meg feljebb akar menni, akkor arra is van lehetosege. En szemelyesen is ismerek ilyet, sot, a ferjem csaladtagja, - unokatestvere - volt egy ideig a penzugyminiszter). Igy viszont mar mindenki raer az emberek gondjaval foglalkozni, nem a sajat vagyonanak a gyarapitasaval.
Hiszen az a normális - egészséges - útja a karriernek, amit leírsz!
Mondtam már, hogy irigyellek ezért az országért? Mikor fogunk mi eljutni ehhez a mentalitáshoz? 50 év? 100? Soha?
akik vélhetően a főkolomposra vallottak,és azok is akik vallomásokat iktattak,rövid időn belül mind meghaltak?
( Minderre ráfejelve aki talán érintett leginkább lehetett,80 év titkosítást ez ügyben is simán elrendelhetett?)
Új hozzászólás